Jász-Nagykun-Szolnok megyében több településen okozott kárt a nagy mennyiségű eső

A szombat óta vasárnap délelőttig lehullott nagy mennyiségű csapadék, és az azóta is meg-megújuló eső Jász-Nagykun-Szolnok megye több településén károsított meg lakó- és gazdasági épületeket, a katasztrófavédelem megerősített állománnyal segít a bajbajutottakon - közölte S. Tóth Anikó megyei katasztrófavédelmi szóvivő vasárnap az MTI-vel.

kkkTájékoztatása szerint Szolnok kertvárosi övezetében, Szandaszőlősön pincékbe és alagsori helyiségekbe folyt be az esővíz, két utcában mintegy negyven centiméter magas víztömeg mossa a házak falait.

A helyi hivatásos tűzoltók megkezdték a szivattyúzást, és az anyagi javak mentését. Hasonló vízkárok tapasztalhatók Kunszentmártonban, Törökszentmiklóson és Mezőtúron is. A katasztrófavédelem folyamatosan kapcsolatban van az illetékes vízművekkel, a megyei műveletirányítást megerősítették, hogy a tömegesen érkező bejelentéseket fogadni tudják.

A közlekedés lelassult a megyében, vizesek, csúszósak az utak. Összefüggő vízfelület borítja a 44-es főutat Kunszentmártonnál, így az 51-es kilométerszelvénynél az arra közlekedők számítsanak a forgalom korlátozására.

MTI

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com