Újabb nagy esőzés után több napsütés ígérkezik a jövő héten

Országos esővel kezdődik a hét, de később egyre kevesebb helyen várható csapadék. Fokozatosan több napsütésre, de ugyanakkor lehűlésre is készülni kell.

A hét második felében mind több helyen lesz talaj menti fagy, s néhol nappal is 10 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzésében.

00

Hétfőn borult időre, országszerte esőre lehet számítani. Többfelé jelentős mennyiségű csapadék hullhat, az Észak-Dunántúlon 20 milliméternél is több eső eshet a nap folyamán. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-11, a legmagasabb hőmérséklet 8-13 fok között valószínű. Sopron környékén hűvösebb, az északkeleti határvidéken kissé melegebb is lehet.

Kedden délelőtt a déli országrész kivételével szórványosan előfordulhat eső, délután viszont már egyre kevesebb helyen várható csapadék. A Dunántúlon olykor megerősödhet a szél. A leghidegebb órákban 5-11 fok lehet, napközben 10-15 fokig melegszik a levegő.

Szerdán a napsütés mellett, különösen a Dunától keletre sok lesz a gomolyfelhő, de legfeljebb az ország északi és keleti határai közelében alakulhat ki futó zápor. A minimumhőmérséklet 2-8 fok között valószínű, a nappali maximumok 9-14 fok között alakulnak.

Csütörtök reggelre átmenetileg köd képződhet. Napközben a néhány órás napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, de csapadék nem valószínű. A legalacsonyabb hőmérséklet 1-7, a legmagasabb hőmérséklet 10-15 fok között alakul.

Október 23-án, pénteken napos idő várható gomolyfelhőkkel, csapadék nélkül. A leghidegebb órákban 1-7 fok lehet. Napközben 13-17 fokig melegszik a levegő.

Szombat reggelre átmenetileg köd képződhet. Napközben viszont több órás napsütés várható kevés gomolyfelhővel az égen, csapadék nélkül.

A legalacsonyabb hőmérséklet 2-7, a legmagasabb hőmérséklet 12-16 fok között alakul.
Vasárnap változóan felhős lesz az ég, de csapadék nem várható. A leghidegebb órákban 1-7 fok lehet, napközben 12-17 fokig melegszik a levegő - olvasható az előrejelzésben.

MTI

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com