Illegális bevándorlás – A bicskeiek szerint ismét zárttá kellene tenni a migrációs táborokat

Örülnénk neki, ha az illegális bevándorlók mozgását korlátoznák, az itt élők véleménye szerint pedig a 2012 előtti szabályok visszaállításával újra zárttá kellene tenni a migrációs táborokat – hangoztatta Tessely Zoltán (Fidesz-KDNP) Bicske országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján.Tessely ZoltánTessely Zoltán reményét fejezte ki, hogy a kormány - az általa is helyesnek és az egyetlen felelős döntésnek tartott - biztonsági határzár mellett további szigorú intézkedésekről fog dönteni Magyarország lakossága és a Bicskén élő emberek érdekében.

Hangsúlyozta, hogy az illegális bevándorlók veszélyt jelentenek közbiztonsági szempontból, márpedig a Fejér megyei városban is működik évtizedek óta egy migrációs tábor. Példaként említette, hogy néhány nappal ezelőtt egy bicskei hipermarketben egy illegális bevándorló "nézőpontjának nagyobb nyomatékot adva" kést rántott. "Megdöbbentünk és megijedtünk, tartunk a bevándorlóktól és féltjük hozzátartozóinkat, gyermekeinket, főleg a fiatal lányokat" – fogalmazott.

A képviselő kiemelte, hogy a bevándorlók láthatóan nem hajlandóak a törvényeket betartani, eleve törvényellenesen lépnek be az ország területére, majd nem hajlandóak együttműködni a hatóságokkal. Megemlítette, hogy Bicskén a bevándorlók besurrannak a házakba, a boltokban rendszeresen lopnak, a buszokon agresszív a magatartásuk a buszvezetőkkel és az utastársakkal szemben.

Tessely Zoltán jelezte, hogy a 12 000 fős Bicskén a migrációs tábor eredeti kapacitása 462 fő volt, ez mára 350 főre módosult, miközben jelenleg 1100 migráns tartózkodik az intézményben. Összehasonlításul megemlítette, hogy az 5700 fős Vámosszabadiban 400 fő, míg a 205 ezer lakosú Debrecenben 1600 migráns van jelenleg.

Hangsúlyozta, hogy a város több terhet nem visel el, pedig „a határainkon szombaton is 1000 illegális határátlépőt állítottak meg”. Úgy vélte, az illegális bevándorlók zöme nem menekül semmi elől, hanem jelentős anyagi áldozatot sem kímélve a jobb élet reményében indult útnak.

Szerinte nem véletlen, hogy 10 menekültstátusz iránti kérelemből kevesebb, mint egy valós veszélyben lévő. Igazságtalannak tartjuk, hogy amíg ezek az emberek be akarnak csapni bennünket, addig hónapokon át mindenféle jogalap nélkül a mi költségünkre élnek itt, rajtunk élősködnek – mondta.

Tessely Zoltán kijelentette, hogy meg kell védeni Magyarországot a kontroll nélküli népvándorlástól. Méltatta, hogy a miniszterelnök "jól tárgyalt", így nem vonatkozik az országra az EU kvótákról szóló döntése.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

2017-es felújításokra százötven milliárd

2017-es felújításokra százötven milliárd

Útfelújítási program

Budapest közepén a jegesen zajló Dunából új sziget emelkedett ki

Budapest közepén a jegesen zajló Dunából új sziget emelkedett ki

Geológiai látványosság Budapesten

Ezek a változások lesznek a magyar közutakon a sebességhatároknál!

Ezek a változások lesznek a magyar közutakon a sebességhatároknál!

Több fontos főúton és autópályán lassabban autózhatunk!

Jeges Balatonba esett házaspárt mentett ki két bátor fiú

Jeges Balatonba esett házaspárt mentett ki két bátor fiú

Életmentő kitüntetést kérnek arra a két fiatal fiúra, aki kihúztak egy házaspárt a jeges Balatonból.

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító eset történt Vecsésen, ahol egy kisgyerek sírjáról loptak tárgyakat.

Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Munkagödröt talán ettől jobban el sem lehet keríteni, mégis megtalálta a részeg sofőr, aki bele is zúgott.

Budapesten található az ország első JÉGFOLYOSÓJA

Budapesten található az ország első JÉGFOLYOSÓJA

Különleges jégpálya a 21. kerületben

Gazdái hagyták halálra fagyni a láncra kötött kutyát Kállón – fotó 18+

Gazdái hagyták halálra fagyni a láncra kötött kutyát Kállón – fotó 18+

Sokkoló eset borzolja a jóérzésű és állatszerető emberek kedélyeit, amely Nógrádban történt.

Kézműves pékmester nyilatkozott arról, hogy miért rossz a kenyér!

Kézműves pékmester nyilatkozott arról, hogy miért rossz a kenyér!

A régebbiek jól tudják, hogy nem ilyen a kenyér, amit manapság vásárolunk – nem is kenyér!

http://ujhazak.com