Illegális bevándorlás - Még csak az első hullám jön a szakértő szerint

Most még csak a migránsok első hulláma jön, a náluk sokkal szegényebbek, sokkal többen csak ezután fognak elindulni - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorfolyamában.

A szakértő felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy Németországban is csak a migránsok 35 százalékát fogadják be, a többi 65 százalék visszajön. Ebből óriási nehézségek lesznek - vélekedett Nógrádi György.

nógrádi györgy

Kitért továbbá arra a német javaslatra is, hogy a migránsok ne kapjanak pénzt, hanem csak élelmiszert, árut. Ez önmagában feszültséget szül - jegyezte meg. Hozzátette továbbá, a németek közölték, hogy nekik képzett, önálló fiatalokra van szükségük. Jól látható, hogy ütközik a morál és a politikai cél - szögezte le a szakértő.

Nógrádi György felsorolt továbbá olyan példákat, mint például Belgium, vagy Hollandia, ahol az országokba érkező muszlimok nem tudtak eléggé integrálódni a társadalomba.

A szakértő szerint a migránskérdés kezelése óriási feladat, ezért összeurópai választ kellene adni. Máskülönben a következő időszakban "katasztrófaállapotok lesznek" - fogalmazott Nógrádi György az M1-en.

MTI

Hozzászólások


Játszótéren zsibongó gyerekek miatt háborognak egy győri lakótelepen

Játszótéren zsibongó gyerekek miatt háborognak egy győri lakótelepen

A lakók nem csak szóban akadtak ki, hanem felháborodott terjedelmes levelet is írtak.

Visszajuttatta a lány a moziban talált 770 ezer forinttal teli pénztárcát

Visszajuttatta a lány a moziban talált 770 ezer forinttal teli pénztárcát

A péceli lány egy percig nem gondolkodott hogy megtartja a talált pénzt.

Döbbenet: ezt adták enni a 10 hónapos babának a debreceni kórházban

Döbbenet: ezt adták enni a 10 hónapos babának a debreceni kórházban

Egy nagymama tette fel a fotót arról, milyen kórházi kosztot kapott a 10 hónapos unokája.

Visszahívja a Bosch több sarokcsiszolóját

Visszahívja a Bosch több sarokcsiszolóját

Tilos használni vagy továbbadni a Bosch egyes tavaly gyártott vagy javított sarokcsiszolóját a cég tájékoztatása szerint.

Megkeseríti a röszkei pár életét az állandóan beszélő okoskerítés - videó

Megkeseríti a röszkei pár életét az állandóan beszélő okoskerítés - videó

Csendes békés helyen élt egy röszkei pár, míg fel nem húzták az okoskerítést.

Hipós vizet itattak véletlenül 14 pápai óvodással

Hipós vizet itattak véletlenül 14 pápai óvodással

Pápán az óvodások véletlenül hipós vizet ittak, 14-en kerültek kórházba.


Ezt a levelet írta a 80 éves nénivel otthagyott utas a BKV-sofőrnek

Ezt a levelet írta a 80 éves nénivel otthagyott utas a BKV-sofőrnek

A 80 éves nénivel együtt várakozó Csillát nem vette fel a sofőr.

Hazaérkezése után kegyetlen dolgot műveltek a fehér gólyával Berzéken

Hazaérkezése után kegyetlen dolgot műveltek a fehér gólyával Berzéken

Több ezer kilométert repült, hogy hazatérjen, itthon pedig kegyetlenül bántak vele.

Mészáros Lőrinc sertéstelepének bűzére panaszkodnak a szomszédok - videó

Mészáros Lőrinc sertéstelepének bűzére panaszkodnak a szomszédok - videó

Göbölpusztán a szomszédok szerint szenvednek a disznóbűztől az ott lakók.

Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Balogh Felícia élménye elkeserítő képet fest a mai emberek hozzáállásáról.

http://ujhazak.com