Illegális bevándorlás - Megnyílt az első tranzitzóna a fővárosban

Szombaton megnyílt az első, a migránsok által önkéntesen igénybe vehető úgynevezett tranzitzóna a Keleti pályaudvar épülete előtti aluljáróban - erről a helyszínen a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság vezetője számolt be újságíróknak.

A tranzitterületen a főváros biztosítja az alapvető közegészségügyi és higiénés szolgáltatásokat, amelyeket a helyszíni bejáráskor láthatóan már igénybe is vettek az érintettek.

Pető György hangsúlyozta: nem tudják varázsütésre eltűntetni a bevándorlókat a fővárosi járdákról és közterületekről, jelenleg a probléma tüneti kezelése zajlik, de a tranzitzónák kialakításával megteremtik annak a lehetőségét, hogy csökkentsék a migránsok jelenlétét a zónákon kívül. Példaként említette a Keleti pályaudvar esetében a II. János Pál pápa teret, amelyet tehermentesíteni szeretnének.

Pető György azt mondta: változatlan a főváros vezetésének az a határozott véleménye, hogy a helyzet kezelésében azért kell jószolgálati feladatokat vállalni az adófizetők pénzén Budapesten, mert az Európai Unió nem képes megfelelő hatékonysággal kezelni a menekültek kérdését.

A Keleti pályaudvarnál a tranzitzónához tájékoztató táblák segítségével lehet eljutni. A Fővárosi Vízművek mobil ivókutat létesített a helyszínen, a Fővárosi Csatornázási Művek lehetővé tette, hogy a migránsok mosdóba mehessenek, valamint lezuhanyozhassanak.

A Budapesti Közlekedési Vállalat két, a városi forgalomban nem használt, de érvényes műszakival rendelkező Ikarusz 280-as csuklós buszt indított a pályaudvarok között, a buszok reggel fél nyolctól 23 óráig közlekednek. A buszokat naponta fertőtlenítik.

A Fővárosi Közterület-fenntartó a takarítási munkákat, valamint a szemétgyűjtő edények kihelyezését vállalta. A migránsok által használt területeken kétnaponta éjszakai műszakban végzik a fertőtlenítő mosást klórtartalmú fertőtlenítőszerrel és nedves technológiával, a szemetet jelenleg naponta 2-3 alkalommal viszik el. Ha további hulladékgyűjtő edényekre van szükség, ki fognak még helyezni.

Pető György komoly szándéknak nevezte a Keleti pályaudvar mellett zöldterület "visszavívását", amelynek érdekében tiltó táblákat helyeztek ki arról, hogy ne szemeteljenek és ne lépjenek a gyepre az emberek, valamint megtisztították azt.

Az önkéntesek színek segítségével (kék, zöld és piros) tudják segíteni a migránsokat abban, hogy melyik, azonos színnel jelölt transzferbusz segítségével juthatnak el egyik pályaudvarról a másikra és az alapján a kijelölt befogadó állomásra. A migránsok határozatán is feltűntetik ezeket a kis, kör alakú matricákat a megfelelő színnel.

Pető György ismertette azt is: a Nyugati pályaudvarnál délelőtt a vasúttársaság illetékeseivel bejárást tartottak és a MÁV-területen nem tudnak a várható létszámoknak megfelelő zónát kialakítani. Ezért felvették a kapcsolatot a nemzeti vagyonkezelő vezetésével és várhatóan a jövő hét közepéig, legkésőbb a végéig a korábbi MÁV-területhez tartozó, de jelenleg a vagyonkezelőhöz tartozó területen alakítanak ki hasonló funkciójú zónát.

A Déli pályaudvarnál a Vérmező felé eső, gyalogosok által kevésbé használt aluljáróban létesítenek tranzitzónát, várhatóan jövő szerdáig. A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságának Keleti pályaudvarnál levő irodájában 24 órában látnak el szolgálatot a közterület-felügyelők, valamint az itt kialakított tranzitzónánál a Máltai Szeretetszolgálat biztosítja az alap egészségügyi ellátást.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com