Illegális bevándorlás - Szijjártó: drámai a helyzet Magyarországon, illetve Budapesten

Konsiczky Zoltán, az MTI tudósítója jelenti: Magyarországon, illetve Budapesten drámai a helyzet, Magyarország viszont elszánt és elkötelezett, hogy az uniós szabályokat betartsa - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter magyar újságíróknak Luxembourgban, az uniós külügyminiszterek informális tanácskozását megelőzően.szijjártóA miniszter elmondta, hogy ezt a célt szolgálja a szerb határon épült kerítés is, valamint hamarosan tranzitövezetek is létrejönnek majd, ahol a migránsok benyújthatják majd menedékkérelmüket, amelyet ott pár napon belül el is bírálnak, és amit ott kell majd megvárniuk.

A miniszter tudatta, hogy a schengeni szabályok világosan a tagállamok felelősségévé teszik a határok védelmét, amelyeket csak a megadott hivatalos helyen és időben lehet átlépni. Szijjártó azt is közölte, hogy a magyar állam a menekülttáborokban lévő menedékkérőknek minden segítséget megad, ott biztosított az ivóvíz, az élelem és a higiénés feltételek.

"De a pályaudvar nem menekültállomás. El kell hagyniuk a közterületet. A táborokban minden segítséget megkapnak. Ez ilyen egyszerű" - magyarázta a miniszter. Szijjártó Péter szerint egy félreértett nyilatkozatot követően a Budapesten lévő migránsok agresszívvé váltak, megtagadták az együttműködést a magyar hatóságokkal, és megszállták a főváros egyik legnagyobb pályaudvarát, jelentős nehézségeket okozva.

A politikus kitért arra is, hogy a kormány az Európai Bizottságot és a német kormányt is megkérdezte, hogy ebben a drámai helyzetben betartsa-e a schengeni előírásokat. "A visszajelzés világos volt: Magyarországnak minden európai szabályozást be kell tartania, beleértve a schengeni szabályokat is" - közölte a külügyminiszter.

A miniszter kiemelte, hogy világos különbséget kell tenni, a menekülteket Magyarország befogadja, de a gazdasági bevándorlókat nem. "Európának fel kell hagynia azzal, hogy reményt és illúziókat táplál azokban, akik pusztán gazdasági okokból akarnak Európába jönni" - nyomatékosította a tárcavezető.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy nem alakult volna ki ilyen helyzet, ha minden tagállam betartaná a schengeni előírásokat, és megvédenék a Schengeni Övezet külső határait. Európa csak akkor lehet erős, ha egységes, ezért nem helyes, ha egyes politikusok ujjal mutogatnak másokra, akik nevükön nevezik a problémákat - fogalmazott a magyar diplomácia vezetője.

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter egységes uniós választ szorgalmazott. Mint mondta: több pontból álló cselekvési tervet terjesztettek be a tanácskozásra. Bécs szerint katonai és humanitárius segítséget kell nyújtani a konfliktusok sújtotta térség országainak, védett övezeteket kell kialakítani a menekülők számára a régióban, javítani kell az uniós országok határőrizetét, és a Földközi-tenger mellett a nyugat-balkáni migrációs útvonalra is ugyanakkora figyelmet kell fordítani.

Emellett azokat, akik menedékjogot kapnak az unióban, méltányosan kell elosztani, és közös európai menekültpolitika létrehozása mellett foglalt állást. Hozzátette ugyanakkor, hogy ez nem a külügyminiszterek hatásköre, de szerinte az a javaslat nem megfelelő, amely csak két országon segít, mert nem csak a tranzitállamokat, hanem minden érintett tagállamot, így a célországokat is tehermentesíteni kell.

Kurz arra az álláspontra helyezkedett, hogy az uniós menedékjogi eljárást szabályozó, úgynevezett dublini rendszer "hosszú ideje nem működik", Görögország például regisztráció nélkül egyszerűen továbbengedi a migránsokat.
Az osztrák diplomácia vezetője egyúttal abbéli meggyőződését is világossá tette, hogy ezt a kérdést egyik uniós tagállam sem tudja egymaga megoldani.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter hangsúlyozta: Európának nem szabad megengednie, hogy szétszakadjon a migrációs válság miatt, az emberek pedig azt várják a politikusoktól, hogy felhagyjanak egymás hibáztatásával. A német diplomácia vezetője is amellett foglalt állást, hogy a menekülteket méltányosan kell elosztani a tagállamok között.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com