Illegális bevándorlás - UNHCR: Magyarország ne kapkodva változtasson menekültügyi rendszerén!

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) arra kéri Magyarországot, hogy ne kapkodva és a nemzetközi előírások figyelmen kívül hagyásával változtasson menekültügyi rendszerén.

A szervezet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: mély aggodalommal tölti el őket a menekültügyi jogszabályokat módosító javaslatcsomag, amely a héten került az Országgyűlés elé.

00

Az UNHCR azt szorgalmazza, hogy a hivatalos szervek gyorsított eljárás helyett konzultáljanak a civil társadalommal és a Menekültügyi Főbiztossággal a javaslatok jogszerűségéről, valamint a háborús konfliktusok elől menekülőkre gyakorolt hatásáról.

A közleményben idézték Montserrat Feixas Vihét, az UNHCR budapesti székhelyű közép-európai regionális képviseletének vezetőjét, aki szerint a törvényjavaslatok elfogadása "több ezer olyan ember életére lenne végzetes hatással, aki Magyarországon próbálna biztonságra lelni". Hozzátette: arra kérik a kormányt és a képviselőket, biztosítsák, hogy a menekültügyi jogszabályok összhangban maradjanak a nemzetközi és regionális előírásokkal.

Közölték: az általuk vitatott javaslatok között szerepel a menedékjogi kérelmek megfelelő garanciák nélküli, gyorsított eljárásban történő vizsgálata, a menedékkérők visszaküldése olyan, az Európai Unión kívüli országokba, amelyek nem biztonságosak számukra, valamint a menedékkérők, ezen belül nők, gyermekek és különleges szükségletű emberek hosszas fogva tartása.

Kitértek arra is: a magyar kormány nemrég jelentette be, hogy a szerb-magyar határszakaszon kerítést épít. Az UNHCR álláspontja szerint ez valójában még inkább az emberkereskedőknek és embercsempészeknek szolgáltatja ki a migránsokat.

Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn tett javaslatot az Országgyűlésnek a menekültügyi eljárások gyorsítására.
A tárcavezető az illegális bevándorlás elleni hatékony fellépéssel indokolta több jogszabály módosítását.

Ismertetése szerint a menedékjogról, valamint a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény módosítása - elsősorban a Magyarországra nehezedő migrációs nyomásra hivatkozva - olyan módosításokat tartalmaz, amelyekkel lehetőség nyílik a menekültügyi eljárások gyors és hatékony lefolytatására az uniós kereteken belül.

Az államhatárról szóló törvény módosítása pedig közérdekű használati jogot adna a magyar államnak a schengeni külső határokon a határvonaltól számított 10 méteres sávon belül.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com