Internetadó – Az Együtt-PM határozati javaslatot nyújt be az alanyi jogon járó internetért

Az Együtt-PM határozati javaslatot nyújt be az alanyi jogon járó internetért, egyben kezdeményezi az internetadó-javaslat visszavonását – közölte Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.

netadó

Véleménye szerint a kormány kedden bejelentett internetadó-javaslata nem szolgál mást, mint a szakadék mélyítését a szegények és a magasabb jövedelműek között. Ezt az irányt az Együtt-PM a legmesszebb menőkig elutasítja - mondta.
Határozati javaslatuk kimondja: a kormány és az internetszolgáltatók dolgozzák ki, miként válhat hozzáférhetővé minden magyar háztartás számára az internet 2016 elejére.
Emlékeztetett: az uniós szabályozás szerint 2020-ig minden háztatásban hozzáférhetővé kell tenni az internetet, az Orbán-kormány pedig maga vállalta, hogy ezt 2018-ig teljesíti. "Mi azt szeretnénk, hogy az internet ne csak elérhető, hanem ingyenes is legyen minden háztartásban", finn mintára, ahol az 1 megabit/másodperc sebességű szolgáltatás ingyen van – tette hozzá Szabó Tímea.

A finanszírozhatóság érdekében azt is javasolják, hogy az internetszolgáltatás áfája csökkenjen öt százalékra.
"A kormány százmilliárdokat költ stadionépítésekre, szerintünk ehelyett a 21. század Magyarországán a tudásra, a jövő generációk oktatására és az információhoz való alanyi jogú hozzáférésre kell fektetni a hangsúlyt" – fogalmazott.
Kérdésre válaszolva a kozmetikai termékekre kivetendő termékdíjról elmondta: „egészen bornírt és abszurd” a rezsicsökkentéssel kampányoló kormány részéről egy ilyen ötlet, hiszen „ez megint a szegényeket, a négymillió létminimum alatt élő embert fogja sújtani”.

Arra a felvetésre, hogy a kormány tervei szerint az ebből származó bevételt környezeti rekultivációra fordítják, úgy reagált: amíg ilyen mértékű a szegénység Magyarországon, amíg gyerekek százezrei éheznek, amíg ilyen arányú a munkanélküliség, „addig ne beszéljünk környezeti rekultivációról, akármit is jelentene ez egyébként”. Szabó Tímea ugyancsak kérdésre válaszolva az Egyesült Államokból kitiltottak ügyében kijelentette: amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke nem cáfolja a korrupciós vádakat, mégis a pozíciójában maradhat, azt nehéz másként értékelni, mint bűnpártolásnak a kormány részéről – fogalmazott.
Elvárják, hogy a kormány azonnal indítson vizsgálatot, aki pedig elismeri, hogy érintett az ügyben, az magától mondjon le – fűzte hozzá.

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com