Ismét a legfőbb ügyészhez fordul az Együtt Simon Miklós végkielégítése miatt

Ismét Polt Péter legfőbb ügyészhez fordul az Együtt - a Korszakváltók Pártja Simon Miklós fideszes országgyűlési képviselő polgármesteri végkielégítése miatt - közölte Pataki Márton elnökségi tag sajtótájékoztatója után szombaton az MTI-vel.pmElmondása szerint Simon Miklós korábban Nyírbogát polgármestere volt, majd összeférhetetlenség miatt nem indult újra a választáson és felesége lett a polgármester, akinek vezetése alatt végkielégítést szavazott meg neki a képviselő-testület.

Az Együtt az ügyészséghez fordult, ahol először nem állapítottak meg bűncselekményt, majd a párt Polt Péterhez fordult, ezt követően a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ügyészség felülvizsgálta álláspontját. Legutóbbi határozatában azt mondta ki, hogy törvénytelen volt a kifizetés, de bűncselekmény nem történt.

Pataki Márton azt mondta, nem fogadják el ezt az álláspontot sem, ezért újra Polt Péterhez fordulnak. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy sajtóhírek szerint Simon Miklós visszafizette végkielégítését. Az Együtt ugyanakkor továbbra is azt várja a Fidesztől, hogy zárja ki soraiból a képviselőt.

Simon Miklós korábban az őt ért vádakra reagálva azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy "politikai hisztériakeltés" folyik az ügyben, a végkielégítést jogszerűen fizették ki neki, a kormányhivatal is jogszerűnek minősítette a döntést.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Játszótéren zsibongó gyerekek miatt háborognak egy győri lakótelepen

Játszótéren zsibongó gyerekek miatt háborognak egy győri lakótelepen

A lakók nem csak szóban akadtak ki, hanem felháborodott terjedelmes levelet is írtak.

Visszajuttatta a lány a moziban talált 770 ezer forinttal teli pénztárcát

Visszajuttatta a lány a moziban talált 770 ezer forinttal teli pénztárcát

A péceli lány egy percig nem gondolkodott hogy megtartja a talált pénzt.

Döbbenet: ezt adták enni a 10 hónapos babának a debreceni kórházban

Döbbenet: ezt adták enni a 10 hónapos babának a debreceni kórházban

Egy nagymama tette fel a fotót arról, milyen kórházi kosztot kapott a 10 hónapos unokája.

Visszahívja a Bosch több sarokcsiszolóját

Visszahívja a Bosch több sarokcsiszolóját

Tilos használni vagy továbbadni a Bosch egyes tavaly gyártott vagy javított sarokcsiszolóját a cég tájékoztatása szerint.

Megkeseríti a röszkei pár életét az állandóan beszélő okoskerítés - videó

Megkeseríti a röszkei pár életét az állandóan beszélő okoskerítés - videó

Csendes békés helyen élt egy röszkei pár, míg fel nem húzták az okoskerítést.

Hipós vizet itattak véletlenül 14 pápai óvodással

Hipós vizet itattak véletlenül 14 pápai óvodással

Pápán az óvodások véletlenül hipós vizet ittak, 14-en kerültek kórházba.


Ezt a levelet írta a 80 éves nénivel otthagyott utas a BKV-sofőrnek

Ezt a levelet írta a 80 éves nénivel otthagyott utas a BKV-sofőrnek

A 80 éves nénivel együtt várakozó Csillát nem vette fel a sofőr.

Hazaérkezése után kegyetlen dolgot műveltek a fehér gólyával Berzéken

Hazaérkezése után kegyetlen dolgot műveltek a fehér gólyával Berzéken

Több ezer kilométert repült, hogy hazatérjen, itthon pedig kegyetlenül bántak vele.

Mészáros Lőrinc sertéstelepének bűzére panaszkodnak a szomszédok - videó

Mészáros Lőrinc sertéstelepének bűzére panaszkodnak a szomszédok - videó

Göbölpusztán a szomszédok szerint szenvednek a disznóbűztől az ott lakók.

Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Balogh Felícia élménye elkeserítő képet fest a mai emberek hozzáállásáról.

http://ujhazak.com