• 5 ℃ / 8 ℃

Jobbik: Orbán Viktor is felelős Európa jelenlegi állapotáért

A Jobbik szerint Orbán Viktor is felelős Európa jelenlegi állapotáért, mert a Fidesz és az MSZP is ugyanannak a politikai elitnek a részesei, amely a miniszterelnök szerint megbukott.jobbikVona Gábor, a párt elnöke Orbán Viktor tusványosi beszédére reagálva szombaton azt közölte az MTI-vel, tény, hogy Európa vezetői az elmúlt évtizedekben mindig ugyanazokból a körökből, ugyanazokból az iskolákból, ugyanabból az elitből jöttek, ez igaz a Fideszre és az MSZP-re is, ők is azon politikai elit részei, amely a miniszterelnök szerint megbukott.

A bukás és annak bizonyítéka, az elitellenes politikai pártok erősödése Európában hamarosan Magyarországot is eléri - olvasható a közleményben. Vona Gábor egyebek mellett megjegyezte még, hogy a két nagy párt "kéz a kézben" szavazta meg a lisszaboni szerződést 2007-ben, amely az Európai Unió jelenlegi helyzetének alapja.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Egy budapesti lány önzetlen tette sokakat megindított.

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

A körmendi menekülttábor okafogyottá vált, már csak egy kongó menedékkérő lakik ott.

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

A fiatal lányt fényes nappal két férfi szólította le, majd kirabolták.

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

A budapesti buszsofőr nem engedte felszállni az idős utast.

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

A látogatók kedvencénél daganatos betegséget fedeztek fel.

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Egy marokkói és algériai állampolgár megszökött a kiskunhalasi őrzött szállásról.


Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

A menedékkérők testileg-lelkileg is szenvednek, ezért ki akarnak szabadulni.

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Újabb döbbenetes történet került napvilágra a budapesti közlekedésből.

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Befejeződött az idei ponty telepítés a Balatonnál, az eredmény felülmúlta az elvárásokat.

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

http://ujhazak.com