Katasztrófavédelem: százezer liternyi vizet tettek ihatóvá a magyarok Albániában

Két hét alatt százezer liter ivóvizet biztosított az árvíz sújtotta albán lakosság számára az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) és a Fővárosi Vízművek közös kontingense, amely szerdán érkezett haza a balkáni országból - tájékoztatta az OKF helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-t.

ivovizMukics Dániel emlékeztetett arra: Magyarország egy nagyteljesítményű víztisztító berendezést, valamint egy víztisztító és zacskózó berendezést indított útnak február 19-én Albánia árvíz sújtotta területére.

Az OKF és a Fővárosi Vízművek (FV) közös missziója keretében a 25 tonnányi felszerelést 11 magyar szakember kísérte el Albániába, ahol a mintegy hétezer lakosú Selenice településen segítettek az ivóvízellátásban.

Hozzátette: nem ez volt az első alkalom, amikor Magyarország által működtetett víztisztítók segítettek egy katasztrófa sújtotta országban. Az elmúlt évben Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában is magyar segítséggel látták el a helyi hatóságok tiszta ivóvízzel az árvíz sújtotta lakosságot - mondta Mukics Dániel.

A vízművek még a misszió elindulásakor azt közölte, hogy az OKF és az FV a külügyi tárca felkérésére döntött a segítségnyújtás mellett, azt követően, hogy a januárban és februárban lehullott, rendkívüli mennyiségű csapadék váratlan, halálos áldozatot is követelő árvizet és jelentős károkat okozott Dél-Albániában.

Az árvíz által sújtott területek főként a Vjosa, a Drino, az Osum, és a Gjanica folyó mentén találhatóak, a legsúlyosabb helyzet pedig az ország déli részén, Vlora és Fier megyében alakult ki.

Ebben a helyzetben a legsúlyosabb gondot a járványok és fertőzések megjelenése, továbbá az egészséges ivóvíz hiánya jelentette a térségben. A segélycsapat által működtetett berendezések segítségével pedig akár egy ötvenezer lakosú város napi ivóvízszükséglete is fedezhető - közölte akkor a vízművek.

A humanitárius segélyakciót a külügyi tárca, illetve a magyar állam támogatta.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com