Kezelhetővé vált az iszapprobléma Balatonmáriafürdő számára

Mára kezelhetővé vált az iszaposodás problémája Balatonmáriafürdőn, a gond a dél-balatoni üdülőhely nyolc strandja közül kettőt érintett - közölte a község polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján a településen.

Galácz György (független) beszámolója szerint tavaly ősszel a település mintegy nyolc kilométeres partszakaszának keleti részére, egy két kilométernyi partszakaszra (a Hullám és az Őrház utcai strandra) érkezett szokatlan mennyiségű iszap, amelynek felét, háromnegyedét azóta már továbbvitte a víz.

VLUU L100, M100  / Samsung L100, M100

Nádkarbantartással, lepelkotrással, valamint szélesebb és hosszabb bejárók építésével orvosolják a problémát, így a szezonkezdetre nem befolyásolja a két érintett stand működését és szolgáltatásainak színvonalát sem az iszap - mondta.

A polgármester hangsúlyozta, nem általános, hanem egyedi probléma a Balatonnál az, amivel szembe kellett nézniük. Az iszap jelenléte természetes a tóban, mozgásának okait pedig a már megkezdett tudományos vizsgálatok fogják feltárni.

A mintegy 800 lakosú település népessége nyaranta tízszeresére nő, az önkormányzat ezért a 400 millió forintos költségvetéséből évente 140 millió fordít fenntartási munkákra, köztük a strandok üzemeltetésére - ismertette.

Utalt arra, hogy az elmúlt években jelentős beruházások történtek, ezeknek köszönhetően vonzóvá vált a település a vállalkozások számára is. Sokan foglalkoznak magánszálláshelyek kiadásával is, az önkormányzat idegenforgalmiadó-bevételének kétharmada ebből származik. Folyamatosan fejlesztik a strandokhoz kapcsolódó szolgáltatásokat, továbbá kulturális rendezvényeket, fesztiválokat, gyermekprogramokat szerveznek - sorolta.

Balatonmáriafürdő fokozottan figyel a természet és az épített környezet összhangjára - mondta a polgármester.

Móring József Attila (KDNP) országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón kifejtette: azt az elméletet, amely szerint a balatonmáriai iszaposodást a balatonfenyvesi kikötőépítkezés okozta, egyelőre sem kizárni, sem megerősíteni nem lehet, erre majd a kutatások adhatnak választ. Ezek lezárulta után lehet és kell átfogóan foglalkozni a kérdéssel. Ehhez nem elég az önkormányzati erő, de megfelelő források rendelkezésre fognak állni - ígérte.

A képviselő szólt arról is, hogy Balatonmáriafürdő a helyzet kezelése miatti pluszkiadásaihoz 30 millió forintos támogatási kérelmet nyújtott be a kormánynak, az összeg megítélése folyamatban van, arról a kabinet a szerdai ülésén dönt.

MTI

Hozzászólások


Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Akadémiai kutatócsoport vizsgálja a világ legigazságtalanabb ítéletét, Trianon körülményeit.

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Ha van amerikai álom, akkor magyar álom is létezik.

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Az ELTE a világ legnagyobb áltudományának mesterszakát indítja.

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Szörnyen gusztustalan ételt kaptak a „megbecsült”, munkájukat végző becsületes rendőrök.

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Magyar Időket keményvonalas kamulapnak tüntette fel.

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

A migrációs intézményrendszert holland mintára alakítaná át a Magyar Helsinki Bizottság.


Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Az idős emberek még emlékeznek arra, amikor a vasúti kocsikat a kalauz kályhával fűtötte fel.

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Felügyelet mellett enged betekintést vagyonnyilatkozatába.

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Trianonnal a világhatalom a legigazságtalanabb „békeszerződését” erőszakolta Magyarországra!

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

A rendőrség több embercsempészt is elfogott Budapesten, akikről azt gyanítják, hogy hotelekben pihentették a migránsokat.

http://ujhazak.com