Kiosztották az idei építészeti nívódíjakat

Piac, passzív társasház, a budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciója, egy iskolaátalakítás és egy irodaház kapta meg idén az Építész Kamara Építészeti Nívódíját, amelyet második alkalommal adtak át hétfőn, a FUGA Budapesti Építészeti Központban.

Az elismerést először 2015-ben adták át azzal a céllal, hogy olyan munkákra irányítsa rá a figyelmet, amelyeknek építészeti kvalitása kiemelkedő, a megbízók és a használók számára is egyértelműen pozitív hatású - közölte a kamara hétfőn az MTI-vel.

00

Idén a zsűri elismerésben részesítette a Budafoki Szomszédok Piacát, a XIII. kerület beruházásában megépült 100 lakásos passzív társasházat, a Kossuth Lajos tér rekonstrukcióját a Parlamenti Múzeummal, a látogatóközponttal és a mélygarázzsal együtt, valamint a X. kerületben, egy volt lakótelepi iskola átalakításából létrejött Idesüss Óvoda és Bölcsőde kialakítását és a józsefvárosi Futó utcában lévő Corvin Corner Irodaházat.

Az idei pályázatra 2012. január 1. és 2015. december 31. között épült, jogerős használati engedéllyel rendelkező munkákkal lehetett pályázni.

A Benczúr László vezette és Balázs Mihály, Hőnich Richárd, Lévai Tamás, Masznyik Csaba, Somogyi Krisztina és Winkler Barnabás alkotta zsűri idén is kiosztotta a maximálisan odaítélhető öt díjat, a vele járó 400 ezer forintos pénzjutalommal együtt.

Két pályaművet, egy Hűvösvölgyben megépült villát és az Ordas utcában lévő nagyszabású villaépületet elismerő oklevélben részesítettek, mert a úgy vélték, hogy a házak az építészeti minőségen túl, ráirányíthatják a közönség figyelmét az építész és a megbízója közötti bizalmi kapcsolat gyümölcsöző eredményére.

A díjazott pályamunkákban az építészeti, esztétikai minőségen túl az innovatív szemléletet, az épített környezet és a használói közösség iránti empátiát és a gazdaságosságot is értékelte a zsűri.

MTI

Hozzászólások


Selyem, kelmék és luxus várja Orbán Viktort a Várban!

Selyem, kelmék és luxus várja Orbán Viktort a Várban!

Selyem és 24 karátos arany berendezés legalább 360 millió forintba került a Szent István-teremben, Orbán Viktor új lakhelyén – Magyarország adózói jól teljesítenek.

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Ezzel az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a kormány felhatalmazás nélkül folytatja a földárveréseket.

Ásotthalmon betiltották a burkát, csadort és a nikábot is! – Toroczkai megszívatta a sajtót

Ásotthalmon betiltották a burkát, csadort és a nikábot is! – Toroczkai megszívatta a sajtót

Felrobbant az internet, hogy miféle rasszista és bevándorló ellenes település Ásotthalom, polgármesterével az élen!

Terror hajnala Magyarországon 2006 okt. 23. Budapest! – videó

Terror hajnala Magyarországon 2006 okt. 23. Budapest! – videó

Morvai Krisztina és Grespik László jogászok beszélnek a 2006-os budapesti rendőr terrorról!

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentette a Fővárosi Törvényszék csütörtökön Pityinger Lászlót, akit Orbán Viktor kormányfő hungarocellből készült szobrának három évvel ezelőtti ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádoltak.

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól

Budapest, 2016. november 24. Pityinger László perének tárgyalásán a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében.


Nézzük meg milyen mocskot etetett az albán pékség a magyarokkal – videó

Nézzük meg milyen mocskot etetett az albán pékség a magyarokkal – videó

Feltételezhetően egy albán pékséget zárt be a NÉBIH egy budapesti péküzemben.

Kész az okoskerítés a magyar-szerb határ 10 kilométeres szakaszán

Kész az okoskerítés a magyar-szerb határ 10 kilométeres szakaszán

A szerb-magyar határon 10 kilométer hosszan már elkészült a kettős védvonal, azaz az okoskerítés.

800% százalékos cigaretta áremelés - megdöbbentő! Mennyit vagy hajlandó adni érte?

800% százalékos cigaretta áremelés - megdöbbentő! Mennyit vagy hajlandó adni érte?

A kérdés, hogy megéri ennyit költeni kedves dohányosok az egészségetek tönkretételére???

Megszűnt a Morning Show véglegesen

Megszűnt a Morning Show véglegesen

Sebestyén Balázs reagált videóban

http://ujhazak.com