KKM: a kamionsofőr megtámadásához hasonló esetek más megvilágításba helyezik az ügyet

Amikor az illegális bevándorlás veszélyeiről beszélnek, a magyar kamionsofőr franciaországi megtámadásához hasonló esetek más megvilágításba helyezik az ügyet - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.Külgazdasági és KülügyminisztériumA sajtófőnök felvetette a kérdést, ki áll majd oda a sofőr elé azt mondva, hogy nem veszélyes az illegális bevándorlás, ez csak egyszeri eset. Csakhogy ezúttal az egyszeri eset épp vele történt - tette hozzá.
Azt is felvetette, hogy ki ad majd választ a kamionsofőr feleségének, aki retteg és nem érti, hogy a 49 éves férjét, aki egész életében becsületesen dolgozott, miért verték össze.

Hangsúlyozta: az a kérdés is felmerül, melyik menekültügyi egyezményben van benne az, hogy illegális bevándorlók eldönthetik, ők Angliában szeretnének élni, és amikor egy magyar kamionsofőr nem hajlandó odavinni őket, akkor őt összeverhetik úgy, hogy kórházi kezelésre szorul.

Az üggyel kapcsolatban is elmondhatják a véleményüket egy hét múlva a népszavazáson az emberek - mutatott rá. Menczer Tamás közölte: a támadás csütörtökön hajnali 4 órakor történt Franciaországban, az A25-ös autópályán Lille közelében, Calais-től mintegy száz kilométerre.

Az áldozat a pihenőideje alatt arra lett figyelmes, hogy mozog a kocsi, és azt vette észre, hogy négy illegális bevándorló éppen a ponyvát próbálja megbontani. Amikor el akarta zavarni őket, megtámadták; vasrúddal és kombinált fogóval voltak felszerelkezve, és főleg a fejét, az arcát és a tarkóját ütötték.

A sajtófőnök elmondta: a mentősök a férfit a közeli kórházba vitték, de később az arcsérülései miatt Lille-be szállították át. Az áldozat négy foga meglazult, protézise eltört, az arca feldagadt, a varratszedés nyolc-tíz nap múlva lehet.

Az orvosok úgy látták, hogy nem igényel éjszakai felügyeletet, ezért az éjszakát egy panzióban töltötte. Később a rendőrség elvitte a kamionhoz, ahol magához vette az értékeit, ruháit. Menczer Tamás arra is kitért, hogy a sofőr kihallgatása jelenleg is zajlik, a rendőrök ujjlenyomatokat vettek, és fotókat is mutatnak a férfinak.

A kamionsofőr hazaszállításáról a munkaadója gondoskodik, pénteken két sofőr indul innen: az egyikük továbbviszi a kamiont, a másik pedig hazahozza az áldozatot, ami szombaton történhet meg - mondta.
Hozzátette: a KKM minden segítséget megad a családnak, amely nincs jól, a sofőrnek pedig rémálmai vannak az eset miatt.

A sajtófőnök kérdésre elmondta: azért feltételezik, hogy illegális bevándorlók voltak a támadók, mert Anglia nevét ismételgetve közeledtek, és a sofőrnek a támadók külsejéről adott leírásából is ez a következtetés vonható le.

Kiemelte, minden külföldön lévő magyar állampolgárt arra kérnek, hogy ha bajban érzi magát, akkor kérjen segítséget az illetékes nagykövetségtől, főkonzulátustól. Az M1 híradójának a kamionsofőr felesége levélben számolt be csütörtökön az esetről.

A sajtótájékoztatón egy azzal kapcsolatos kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc (DK) csütörtöki londoni rendezvényét állítólag a magyar nagykövetség munkatársai megzavarták, Menczer Tamás közölte: a nagykövetség egy munkatársa sem vett részt az eseményen.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító eset történt Vecsésen, ahol egy kisgyerek sírjáról loptak tárgyakat.

Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Munkagödröt talán ettől jobban el sem lehet keríteni, mégis megtalálta a részeg sofőr, aki bele is zúgott.

Budapesten található az ország első JÉGFOLYOSÓJA

Budapesten található az ország első JÉGFOLYOSÓJA

Különleges jégpálya a 21. kerületben

Gazdái hagyták halálra fagyni a láncra kötött kutyát Kállón – fotó 18+

Gazdái hagyták halálra fagyni a láncra kötött kutyát Kállón – fotó 18+

Sokkoló eset borzolja a jóérzésű és állatszerető emberek kedélyeit, amely Nógrádban történt.

Kézműves pékmester nyilatkozott arról, hogy miért rossz a kenyér!

Kézműves pékmester nyilatkozott arról, hogy miért rossz a kenyér!

A régebbiek jól tudják, hogy nem ilyen a kenyér, amit manapság vásárolunk – nem is kenyér!

16 ezerre büntette meg az ellenőr a halmozottan sérült fiút

16 ezerre büntette meg az ellenőr a halmozottan sérült fiút

Egy halmozottan sérült fiút megbüntettek az ellenőrök a buszon a személyije miatt.

Tesco válasza a füredi áruházukban vett gusztustalan csirkemellre

Tesco válasza a füredi áruházukban vett gusztustalan csirkemellre

Reagált a Tesco a nagy port kavart csirkemelles történettel kapcsolatban.

Ocsmány dolgot talált a kismama a füredi Tescóban vett csirkemellben -  fotók

Ocsmány dolgot talált a kismama a füredi Tescóban vett csirkemellben - fotók

Egy fiatal kismamát óriási undor fogta el, mikor felbontotta a Tescós csirkemellet.

2017. év vadvirága a Hóvirág

2017. év vadvirága a Hóvirág

Hetedik alkalommal lehetett szavazni az év vadvirága címre

Bölcsődei gondozók élesztették újra a 2 éves kislányt Pécsett

Bölcsődei gondozók élesztették újra a 2 éves kislányt Pécsett

Pécsett bölcsődei gondozók mentették meg egy 2 éves kislány életét.

http://ujhazak.com