Klik: utazási kedvezményt kapnak az ingyen cirkuszjeggyel rendelkező diákok

Utazási kedvezményt kapnak kísérőjükkel együtt azok a diákok, akiket kitűnő bizonyítványuk miatt korábban ingyen cirkuszjeggyel jutalmazott a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik).

máv

A Klik MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azokra a sajtóban megjelent kritikákra reagált, amelyek szerint a szegényebb családban élő gyerekek a magas utazási költségek miatt nem tudják beváltani cirkuszjegyüket. Azt írták: a MÁV Zrt. egyedi utazási kedvezményt ad minden ajándék cirkuszjeggyel rendelkező diák és egy felnőtt kísérője számára. A diákok 90, kísérőjük pedig 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményben részesülnek, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával.

Az utazási kedvezmény a vonatjegy megvásárlásakor kizárólag az ajándékba kapott utalvánnyal vehető igénybe, a visszaúton pedig az előadásra beváltott jeggyel tudják igazolni a kedvezményre való jogosultságot - közölték.
A Klik június 14-én közölte, hogy minden kitűnő bizonyítvánnyal rendelkező általános iskolai tanuló ajándék jegyet kap a Fővárosi Nagycirkuszba, országszerte 112 ezer jegyet osztanak ki a központ és a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (Maciva) együttműködésének köszönhetően.

Lendvai Ildikó MSZP-s politikus június 25-én írt arról a Népszavában, hogy sok vidéki szegény család nem tudja kifizetni a fővárosba utazás költségeit. A Maciva július 5-én közölte, hogy az utazó Exit, Hungária, Ötvös és Magyar Klasszikus Cirkusz előadásain is beválthatók az ajándék jegyek. A csoportosan érkező diákokat kísérő pedagógus - 20 gyerekhez egy kísérő - térítésmentesen nézheti meg az előadást.

MTI

Hozzászólások


Döbbenet: ezt adták enni a 10 hónapos babának a debreceni kórházban

Döbbenet: ezt adták enni a 10 hónapos babának a debreceni kórházban

Egy nagymama tette fel a fotót arról, milyen kórházi kosztot kapott a 10 hónapos unokája.

Visszahívja a Bosch több sarokcsiszolóját

Visszahívja a Bosch több sarokcsiszolóját

Tilos használni vagy továbbadni a Bosch egyes tavaly gyártott vagy javított sarokcsiszolóját a cég tájékoztatása szerint.

Megkeseríti a röszkei pár életét az állandóan beszélő okoskerítés - videó

Megkeseríti a röszkei pár életét az állandóan beszélő okoskerítés - videó

Csendes békés helyen élt egy röszkei pár, míg fel nem húzták az okoskerítést.

Hipós vizet itattak véletlenül 14 pápai óvodással

Hipós vizet itattak véletlenül 14 pápai óvodással

Pápán az óvodások véletlenül hipós vizet ittak, 14-en kerültek kórházba.

Ezt a levelet írta a 80 éves nénivel otthagyott utas a BKV-sofőrnek

Ezt a levelet írta a 80 éves nénivel otthagyott utas a BKV-sofőrnek

A 80 éves nénivel együtt várakozó Csillát nem vette fel a sofőr.

Hazaérkezése után kegyetlen dolgot műveltek a fehér gólyával Berzéken

Hazaérkezése után kegyetlen dolgot műveltek a fehér gólyával Berzéken

Több ezer kilométert repült, hogy hazatérjen, itthon pedig kegyetlenül bántak vele.


Mészáros Lőrinc sertéstelepének bűzére panaszkodnak a szomszédok - videó

Mészáros Lőrinc sertéstelepének bűzére panaszkodnak a szomszédok - videó

Göbölpusztán a szomszédok szerint szenvednek a disznóbűztől az ott lakók.

Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Balogh Felícia élménye elkeserítő képet fest a mai emberek hozzáállásáról.

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Egy budapesti lány önzetlen tette sokakat megindított.

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

A körmendi menekülttábor okafogyottá vált, már csak egy kongó menedékkérő lakik ott.

http://ujhazak.com