Kormányzati vizsgálatot kér a Fidesz az Altus EU-s megbízása ügyében

Kormányzati vizsgálatot kér a Fidesz az Altus Zrt. uniós megbízása ügyében: a kormánypárt egyebek mellett az összeférhetetlenségi előírások esetleges változtatásának, valamint az Altus és az Európai Bizottság között kötendő szerződés jogszerűségének áttekintését javasolja a kabinetnek.fidesz-logo_Ezt Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselő közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy pártelnök tulajdonában álló gazdasági társaság hatáskört kapjon EU-s pénzek, projektek ellenőrzésére. Ez a hatáskör az Európai Bizottságot illeti meg - hangsúlyozta.

Gulyás Gergely emlékeztetett, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök cége, az Altus EU-s szerződésének megbízási díja mintegy 1,5 milliárd forint. Ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy Gyurcsány Ferenc csak tavaly több mint 16 millió forinttal támogatta vagyonából pártját, a DK-t, vagyonnyilatkozata szerint pedig ilyen nagyságrendű jövedelme kizárólag az Altusból származik.

Ezért ebben az ügyben nemcsak hatáskörkérdésről van szó, hanem burkolt pártfinanszírozásról is - értékelte Gulyás Gergely, aki szerint mindez súlyosan rombolja az Európai Bizottság elismertségét, az EU tekintélyét Magyarországon.

A Fidesz mindezek miatt arra kéri a kormányt, vizsgálja meg, összeférhetetlenség tekintetében kell-e törvényalkotást kezdeményezni, hogy ilyen helyzet ne állhasson elő. Arra is kérik a kabinetet, vizsgálja meg, hogy az Európai Bizottság az átruházott hatásköröknek megfelelően jár-e el, valamint azt is, hogy jogszerű-e az a szerződés, amelyet a brüsszeli testület az Altus Zrt.-vel készül kötni - közölte Gulyás Gergely.

Az összeférhetetlenségi előírásokat érintő lehetséges változtatásokról azt mondta: ez vonatkozhatna arra, hogy milyen mértékben támogathatnak magánszemélyek pártokat, valamint arra is, hogy egy parlamenti képviselő tulajdonában álló gazdasági társaság milyen állami vagy uniós megrendelést kaphat.

A Fidesz képviselőjét megkérdezték arról, amiről a Napi Gazdaság kedden a honlapján cikkezett, vagyis hogy úgy tudják, a kormánypárt országgyűlési frakciója a DK-nak nyújtott költségvetési támogatások felfüggesztését kezdeményezi a DK-elnök tulajdonában lévő Altus Zrt. uniós megbízása miatt.

Gulyás Gergely erre azt mondta: a Fidesz jogszerű, alkotmányos és európai megoldást keres annak ellenére, hogy az Európai Bizottság eddigi eljárásának jogszerűsége kétséges. Jelezte ugyanakkor, hogy a jelenlegi jogszabályi keretek nem teszik lehetővé a pártfinanszírozás felfüggesztését. Természetesen jogszabály-módosításban is gondolkodhatnak, de ő - mondta - inkább az összeférhetetlenség kérdésével kapcsolatos módosítást javasolna.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com