Közlekedési Munkástanácsok: a szociálpolitikai menetdíj-támogatás megvonása hátrányosan érintené a Volánokat

A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) szerint az utasok számának csökkenésére, járatszűkítésekre, a közösségi közlekedés színvonalának romlására kell számítani, ha megvonják a Volánoktól a szociálpolitikai menetdíj-támogatást - közölte a szövetség pénteken az MTI-vel.

A parlament napirendjén szerepel a 2012. évi személyszállítási törvény módosítása, amely tartalmazza a szociálpolitikai menetdíj-támogatás és a költségtérítés megvonásának lehetőségét azokon a vonalakon, ahol párhuzamos a szolgáltatás.

023

A KMSZ szerint legtöbb esetben várhatóan a vasút lesz a módosítás kedvezményezettje. A szakszervezetek viszont elfogadhatatlannak tartják, ha az érintett útvonalakon a buszos szolgáltatókat automatikusan és teljesen kizárnák a támogatási rendszerből.

Ha az utasok az autóbuszokon nem vehetik igénybe a szociális kedvezményeket, az utasok csökkenő száma miatt járatszűkítések történhetnek. Mindez az utasokat is hátrányosan érinti, hiszen sok esetben csak átszállással, hosszas gyaloglással, hosszabb idő alatt érhetik el úticéljukat - áll a közleményben.

A helyközi utasforgalom mintegy 70 százalékát a Volán-portfólió cégei bonyolítják le, mintegy 30-40 milliárd forint állami költségtérítés mellett. A Volán-járatok közel 3200 települést kötnek össze, évente csaknem 500 millió utas veszi igénybe a buszközlekedést. Ezzel szemben a vasút 150 millió utast szállít, mintegy évi 150 milliárd forint állami támogatás mellett - emlékeztetett a szövetség.

Az érdekvédők egyetértenek a vasúti infrastruktúra megújításának szükségességével, de ellentmondásosnak tartják, hogy a 2020-ig tartó uniós finanszírozási ciklusban több mint 1000 milliárd forintot terveznek vasútfejlesztésre. Ezzel szemben az autóbuszok beszerzésére nincs elegendő forrás és az elmúlt 3-4 évben a járművásárlást még a saját pénzeszközükből sem engedélyezték a Volán-társaságoknak - hangsúlyozta a KMSZ.

A vidéki lakosság, az iskolások szállítását egyre öregebb, korszerűtlenebb autóbuszok végzik, a buszok átlagéletkora eléri a 13-15 évet - tették hozzá.

A szövetség a Volán-szakmát érintő problémák - a járműpark elavulása, finanszírozási problémák, krónikus gépkocsivezetői hiány - miatt mielőbbi érdemi egyeztetést sürget a szakszervezetek és a döntéshozók között.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com