Kozma Imre: Európának vissza kell szereznie az örökségét

Európa csak akkor tudhat szilárd talajt a lába alatt, ha visszaszerzi azt az örökségét, amelyről lemondott - mondta Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.kozmaAz Európai Polgár Díjjal pénteken kitüntetett Kozma Imre hangsúlyozta, a befogadást, egymás megértését hirdetik, ami a másik ember segítését, alkalmazkodást is jelent. A befogadás ugyanakkor interperszonális jelentésű és teljesen mást jelent egy ország számára - fejtette ki, hozzátéve, az Európai Unió a befogadás jegyében helyesen bontotta le a belső határokat, azonban a külső határaira figyelnie kell, mivel azok védik az örökségét.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője emellett kiemelte, egy antropológiai forradalom végére jutott a társadalom: a Krisztus-központú emberképet felváltotta az Isten nélküli ember. Míg előbbi üdvtörténetet jelent teológiailag, vagyis azt, hogy Isten és ember története közös, az életet pedig mindig érvényes "isteni értékek" határozzák meg, addig az ember által megfogalmazott értékeket kicsit az önzés is motiválja, ami gondot jelent - mondta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Ököllel verték meg az 5 éves kislány arcát egy fővárosi óvodában

Ököllel verték meg az 5 éves kislány arcát egy fővárosi óvodában

Egy budapesti óvodában egy 5 éves kislányt ököllel ütött meg egy kisfiú, a szülőknek mégsem szóltak.

Első alkalommal észleltek fehércsőrű búvárt Magyarországon

Első alkalommal észleltek fehércsőrű búvárt Magyarországon

Magyarországon először figyeltek meg fehércsőrű búvárt a balatonföldvári mólónál december 3-án. Nagy valószínűséggel az elmúlt napokban tomboló északi szél sodorhatta a Kárpát-medencébe ezt a Közép- és Kelet-Európában rendkívül ritkán megjelenő madárfajt - közölte a Magyar Madártani és Természetvéd

Selyem, kelmék és luxus várja Orbán Viktort a Várban!

Selyem, kelmék és luxus várja Orbán Viktort a Várban!

Selyem és 24 karátos arany berendezés legalább 360 millió forintba került a Szent István-teremben, Orbán Viktor új lakhelyén – Magyarország adózói jól teljesítenek.

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Ezzel az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a kormány felhatalmazás nélkül folytatja a földárveréseket.

Ásotthalmon betiltották a burkát, csadort és a nikábot is! – Toroczkai megszívatta a sajtót

Ásotthalmon betiltották a burkát, csadort és a nikábot is! – Toroczkai megszívatta a sajtót

Felrobbant az internet, hogy miféle rasszista és bevándorló ellenes település Ásotthalom, polgármesterével az élen!

Terror hajnala Magyarországon 2006 okt. 23. Budapest! – videó

Terror hajnala Magyarországon 2006 okt. 23. Budapest! – videó

Morvai Krisztina és Grespik László jogászok beszélnek a 2006-os budapesti rendőr terrorról!


Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentette a Fővárosi Törvényszék csütörtökön Pityinger Lászlót, akit Orbán Viktor kormányfő hungarocellből készült szobrának három évvel ezelőtti ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádoltak.

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól

Budapest, 2016. november 24. Pityinger László perének tárgyalásán a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében.

Nézzük meg milyen mocskot etetett az albán pékség a magyarokkal – videó

Nézzük meg milyen mocskot etetett az albán pékség a magyarokkal – videó

Feltételezhetően egy albán pékséget zárt be a NÉBIH egy budapesti péküzemben.

Kész az okoskerítés a magyar-szerb határ 10 kilométeres szakaszán

Kész az okoskerítés a magyar-szerb határ 10 kilométeres szakaszán

A szerb-magyar határon 10 kilométer hosszan már elkészült a kettős védvonal, azaz az okoskerítés.

http://ujhazak.com