KSH: négy éve nő a házasságkötések száma Magyarországon

Az elmúlt négy évben folyamatosan nőtt a házasságkötések száma Magyarországon, így megállni látszik a 2000-es években jellemző kedvezőtlen irányzat - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményéből.

A házasság hete kapcsán kiadott elemzés szerint a házasságkötések száma a kilencvenes években évről évre csökkent, majd 2000-ben megugrott, akkor több mint 48 ezer házasságot kötöttek. Ezután tovább folytatódott a kedvezőtlen irányzat, amely 2010-ben érte el mélypontját, amikor mindössze 35 520 házasságkötés történt.

0

Ezután lassú emelkedés kezdődött, tavaly pedig már megközelítette a házasságkötések száma a 2000. évi csúcsot: 2015 januárja és novembere között 43 190 házasságot kötöttek. Ez közel 17 százalékos emelkedést jelent 2014 azonos időszakához képest - emelték ki.

A legtöbb esküvőt tavaly Budapesten tartották, a legkevesebbet pedig Zala megyében, a fővárosi házasságkötések száma ezer lakosra vetített aránya meghaladta a 2011-es uniós átlagot - írták.

Az elmúlt 15 évben az első házasságukat kötők átlagéletkora öt évvel emelkedett: míg 2000-ben a férfiak 27,2, a nők 24,7 éves korukban házasodtak először, 2014-re a férfiak átlagéletkora 32,5 évre, a nőké 29,7 évre nőtt - közölték.

A KSH adatai szerint az először házasulók aránya az összes megkötött házassághoz viszonyítva másfél évtizede 66-71 százalék között mozog, a válások száma pedig 2008 óta folyamatosan csökken.

A KSH Népességtudományi Intézetének munkatársai megállapították, hogy az első tartós párkapcsolatoknak csupán egytizede jön létre házastársiként, míg kilenctizedük a kilencvenes évek óta egyre elterjedtebb élettársi kapcsolatként, amelyek közül később minden második házassággal végződik.

Változott az élettársi kapcsolatban élők köre, míg évtizedekkel ezelőtt inkább a válást vagy a megözvegyülést követően választották ezt az együttélési formát, addig manapság a házasságot megelőző vagy azt helyettesítő megoldásként tekintenek rá.

Megállapították azt is, hogy a 18-49 éves korosztály 13 százalékának van partnere, akivel nem él együtt.

A tudatosan egyedüllétet választók csoportja a 30-49 évesek között csak három százalék, ugyanakkor ennek a korcsoportnak a 22 százaléka nem rendelkezik tartós párkapcsolattal, élettárssal vagy házastárssal, kétharmaduk viszont korábban már élt házasságban vagy élettársi kötelékben. Közülük minden másodiknak gyermeke is született: az e körbe tartozó férfiak 9, a nők 61 százaléka egyedülálló szülő.

A házasság hete mozgalom két évtizede indult az Egyesült Királyságban, és ma már 28 országában tartják meg a programsorozatot. Magyarországon 2008 óta ünneplik a házasság hetét.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com