Lezuhant egy sárkányrepülő Villánykövesdnél

Lezuhant egy sárkányrepülő Villánykövesdnél kedden, vezetője és utasa megsérült - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.policePopovics Dejan azt mondta: az elsődleges orvosi vélemény szerint a sárkányrepülő 72 éves férfi vezetője súlyos, 29 éves, szintén férfi utasa könnyű sérüléseket szenvedett.

A szóvivő hozzátette, a rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Soros György reménysége Trump bukása

Soros György reménysége Trump bukása

Davosban a szabadkőműves szerű konferencián fejtette ki véleményét a magyarok szégyene.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

2017-es felújításokra százötven milliárd

2017-es felújításokra százötven milliárd

Útfelújítási program

Budapest közepén a jegesen zajló Dunából új sziget emelkedett ki

Budapest közepén a jegesen zajló Dunából új sziget emelkedett ki

Geológiai látványosság Budapesten

Ezek a változások lesznek a magyar közutakon a sebességhatároknál!

Ezek a változások lesznek a magyar közutakon a sebességhatároknál!

Több fontos főúton és autópályán lassabban autózhatunk!

Jeges Balatonba esett házaspárt mentett ki két bátor fiú

Jeges Balatonba esett házaspárt mentett ki két bátor fiú

Életmentő kitüntetést kérnek arra a két fiatal fiúra, aki kihúztak egy házaspárt a jeges Balatonból.

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító eset történt Vecsésen, ahol egy kisgyerek sírjáról loptak tárgyakat.

Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Munkagödröt talán ettől jobban el sem lehet keríteni, mégis megtalálta a részeg sofőr, aki bele is zúgott.

Budapesten található az ország első JÉGFOLYOSÓJA

Budapesten található az ország első JÉGFOLYOSÓJA

Különleges jégpálya a 21. kerületben

Gazdái hagyták halálra fagyni a láncra kötött kutyát Kállón – fotó 18+

Gazdái hagyták halálra fagyni a láncra kötött kutyát Kállón – fotó 18+

Sokkoló eset borzolja a jóérzésű és állatszerető emberek kedélyeit, amely Nógrádban történt.

http://ujhazak.com