LMP: jelentősen növelni kell a honvédség forrásait

A honvédség költségvetésének növelését kezdeményezi közös határozati javaslatban az ország NATO-vállalásainak teljesítése érdekében az LMP, valamint Demeter Márta független képviselő.Közös hétfői sajtótájékoztatójukon Szél Bernadett, az LMP társelnöke arra szólította fel a kormányt, hogy semmitmondó nyilatkozatok helyett valódi ráfordításokkal és költésekkel bizonyítsa elkötelezettségét a szervezet mellett, bizonyos számítások szerint ugyanis 2016-ban a GDP 1 százalékát sem érte el az ország védelmi kiadása, amellyel a NATO-tagállamok listájának végén állunk.

Elképzelhetőnek tartotta, hogy a szűkmarkúság oka a Fidesz közeledése Oroszországhoz. Magyarország szerepe a NATO-ne belül azonban éppen a szomszédunkban zajló orosz agresszió miatt értékelődik fel - hangsúlyozta. Demeter Márta a határozati javaslatukat ismertetve elmondta: azt kívánják elérni, hogy az ország honvédelmi kiadása 2022 végére érje el a GDP 2 százalékát. Ehhez már jövőre 1,2 százalékra emelnék a költést a GDP arányában, majd évről évre 0,2 százalékponttal növelnék azt.

A növekmény minimum felét a haditechnikai eszközök modernizálására, további 20 százalékát pedig illetményemelésre fordítanák - tette hozzá. Rámutatott: a kormány ugyan teljesíti a maga állal vállalt évenkénti 0,1 százalékpontos, vagyis 35-40 milliárd forintos forrásnövelést, ez azonban még az amortizációt sem fedezi.

Úgy ítélte meg: a kormány pazarló politikája mellett a forráshiány nem lehet indok a növekedésre azt követően, hogy a kabinet korábban négy év alatt a honvédség egy teljes éves költségvetését vonta el. Szél Bernadett kérdésre elmondta: kezdeményezni fogja, hogy szerdán a nemzetbiztonsági bizottság foglalkozzon azzal a sajtóhírrel, hogy egy csecsen férfi megkereste a fővárosi szovjet emlékművet festékkel megdobó aktivistát, hogy bocsánatkérésre bírja.

Hozzátette: szerinte meg kell vizsgálni az erről készült videó születésének körülményeit, mert - mondta - kiderült, hogy fenyegetés hatására készült. Utalt az érintett csecsen férfi egy korábbi rádióinterjújában elhangzottakra, amely szerint parlamenti kapcsolatokkal rendelkezett, és riasztónak nevezte, hogy a magyar állampolgárok egy külföldi fenyegetése esetben nem számíthatnak sem a rendőrségre, sem a politikusokra, mert szerinte a kormánypártiak "olyan mértékben Putyin ügynökeként viselkednek, hogy még a saját polgáraik biztonságáról is lemondanak".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com