LMP: még a Fidesz sem tartja be a közbeszerzési szabályokat

A közbeszerzési szabályok is csak annyit érnek, amennyit betartanak belőle - jelentette ki az LMP antikorrupciós szakszóvivője, aki a Fidesz-frakció általa törvénytelennek minősített közbeszerzésével cáfolta a miniszterelnök azon kijelentését, hogy Magyarországon szigorúak lennének ezen szabályok.lmpHadházy Ákos az MTI-nek szombaton a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselőcsoportja által 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban gazdaságpolitika és konjunktúrakutatás tárgykörében a Századvég Zrt.-től megrendelt tanulmányokat hozta példaként.

Mint elmondta, az első évben úgy szerződtek bruttó 30 millió forintért a legfeljebb 200 oldalas elemzés elkészítésére, hogy a Századvég Gazdaságkutató Zrt.valamint az azzal azonos székhelyre bejegyzett Századvég Alapítvány is szerepelt a közbeszerzésen résztvevő három társaság között.

A politikus ezt jogellenesnek minősítette.Úgy folytatta: a következő két évben a mindössze 5 millió forintos forgalmú Toboz Reklám és Média Kft-től kértek ajánlatot.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

2017-es felújításokra százötven milliárd

2017-es felújításokra százötven milliárd

Útfelújítási program

Budapest közepén a jegesen zajló Dunából új sziget emelkedett ki

Budapest közepén a jegesen zajló Dunából új sziget emelkedett ki

Geológiai látványosság Budapesten

Ezek a változások lesznek a magyar közutakon a sebességhatároknál!

Ezek a változások lesznek a magyar közutakon a sebességhatároknál!

Több fontos főúton és autópályán lassabban autózhatunk!

Jeges Balatonba esett házaspárt mentett ki két bátor fiú

Jeges Balatonba esett házaspárt mentett ki két bátor fiú

Életmentő kitüntetést kérnek arra a két fiatal fiúra, aki kihúztak egy házaspárt a jeges Balatonból.

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító eset történt Vecsésen, ahol egy kisgyerek sírjáról loptak tárgyakat.


Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Munkagödröt talán ettől jobban el sem lehet keríteni, mégis megtalálta a részeg sofőr, aki bele is zúgott.

Budapesten található az ország első JÉGFOLYOSÓJA

Budapesten található az ország első JÉGFOLYOSÓJA

Különleges jégpálya a 21. kerületben

Gazdái hagyták halálra fagyni a láncra kötött kutyát Kállón – fotó 18+

Gazdái hagyták halálra fagyni a láncra kötött kutyát Kállón – fotó 18+

Sokkoló eset borzolja a jóérzésű és állatszerető emberek kedélyeit, amely Nógrádban történt.

Kézműves pékmester nyilatkozott arról, hogy miért rossz a kenyér!

Kézműves pékmester nyilatkozott arról, hogy miért rossz a kenyér!

A régebbiek jól tudják, hogy nem ilyen a kenyér, amit manapság vásárolunk – nem is kenyér!

http://ujhazak.com