Lőszereket és nyolcvan kilogramm lőport is találtak a tűzszerészek a XVII. kerületben

Visszatérhettek otthonaikba szombaton délután annak a tizennégy XVII. kerületi családi háznak a lakói, akiknek délelőtt egy építkezésen talált szovjet lőszerek és 80 kilogrammnyi lőpor miatt kellett elhagyniuk otthonaikat.Magyar_Honvédség_LogoBátyi Edina, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje az MTI-nek elmondta, az előzetes információkkal szemben a Perec utcában nem csatornaépítésen, hanem egy építkezésen, a talajfelszíntől mindössze 40 centiméterre találtak három 76 milliméteres és nyolc 45 milliméteres repeszlőszer mellett 80 kilogramm, vagyis mintegy hét zsáknyi lőport, továbbá fél kilogramm vegyes gyalogsági lőszert.

A tűzszerészek a szovjet gyártmányú lőszereket és a lőport központi gyűjtőhelyre szállítják - közölte Bátyi Edina, aki emlékeztetett, a mentesítés idején 100 méter sugarú körben zárták le a környéket, az utcát pedig 200 méter hosszan ürítették ki.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Akadémiai kutatócsoport vizsgálja a világ legigazságtalanabb ítéletét, Trianon körülményeit.

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Ha van amerikai álom, akkor magyar álom is létezik.

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Az ELTE a világ legnagyobb áltudományának mesterszakát indítja.

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Szörnyen gusztustalan ételt kaptak a „megbecsült”, munkájukat végző becsületes rendőrök.

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Magyar Időket keményvonalas kamulapnak tüntette fel.

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

A migrációs intézményrendszert holland mintára alakítaná át a Magyar Helsinki Bizottság.

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Az idős emberek még emlékeznek arra, amikor a vasúti kocsikat a kalauz kályhával fűtötte fel.

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Felügyelet mellett enged betekintést vagyonnyilatkozatába.

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Trianonnal a világhatalom a legigazságtalanabb „békeszerződését” erőszakolta Magyarországra!

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

A rendőrség több embercsempészt is elfogott Budapesten, akikről azt gyanítják, hogy hotelekben pihentették a migránsokat.

http://ujhazak.com