Lovasterápiás verseny lesz Fóton

A Magyar Lovasterápia Szövetség szeptember 25.és 27.között, immáron tizenegyedik alkalommal rendezi meg nemzetközi és hazai Díjlovas Versenyét és Lovasterápiás Versenyét a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) Lovasterápiás és Oktató Központjában Fóton.horseA háromnapos díjlovas verseny résztvevői nehéz, közép és könnyű osztályú díjlovas kategóriában mérik össze a tudásukat.
A megmérettetésre várhatóan 80 lóval neveznek hazai és külföldi lovasok.A háromnapos lovasterápiás versenyen 27 csapat vesz részt az ország minden pontjáról.

A hiperaktív, tanulásban vagy értelmileg akadályozott gyerekek önállóan lovagolnak ügyességi pályán, emellett díjlovas programot mutatnak be lépésben és ügetésben.A Jámbor Vilmos Emlékversenyen csapatok versenyeznek egymással vezetett lovon, a gyerekeknek játékos feladatokat kell lóháton megoldaniuk.

A gyógypedagógiai lovastorna versenyszámára hiperaktív, tanulásban, illetve értelmileg akadályozott gyermekek nevezhetnek három életkori kategóriában.A Mádl Ferenc Emlékversenyen a versenyzők bármilyen történetet előadhatnak, amelyben a lovason kívül a ló is fontos szerepet kap - közölte a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az MTI-vel.

A látássérült gyermekek számára külön versenyszámokat hirdetnek: ügyességi feladatokat vezetett lovon, gyógypedagógiai lovastornát kezdő és haladó lovasoknak.Az idei versenyen is megrendezik az egészséges és sérült lovasok közös, játékos versenyszámát, valamint a tervek szerint megtartják a Díjlovagló Parasport versenyszámot is a mozgásukban akadályozott felnőtt lovasoknak.

Az NGYSZ védnökségével és támogatásával megvalósuló esemény célja a lovasterápia és a lovassport népszerűsítése, versenyzési lehetőség megteremtése sérült gyermekeknek és fiataloknak, a lovasterápia mint kiegészítő terápiás eljárás népszerűsítése és a benne rejlő fejlesztési lehetőségek bemutatása.

A díjlovas verseny alatt a gyerekek ingyenes fogászati és nőgyógyászati szűrésen, szaktanácsadáson vehetnek részt

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Selyem, kelmék és luxus várja Orbán Viktort a Várban!

Selyem, kelmék és luxus várja Orbán Viktort a Várban!

Selyem és 24 karátos arany berendezés legalább 360 millió forintba került a Szent István-teremben, Orbán Viktor új lakhelyén – Magyarország adózói jól teljesítenek.

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Ezzel az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a kormány felhatalmazás nélkül folytatja a földárveréseket.

Ásotthalmon betiltották a burkát, csadort és a nikábot is! – Toroczkai megszívatta a sajtót

Ásotthalmon betiltották a burkát, csadort és a nikábot is! – Toroczkai megszívatta a sajtót

Felrobbant az internet, hogy miféle rasszista és bevándorló ellenes település Ásotthalom, polgármesterével az élen!

Terror hajnala Magyarországon 2006 okt. 23. Budapest! – videó

Terror hajnala Magyarországon 2006 okt. 23. Budapest! – videó

Morvai Krisztina és Grespik László jogászok beszélnek a 2006-os budapesti rendőr terrorról!

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentette a Fővárosi Törvényszék csütörtökön Pityinger Lászlót, akit Orbán Viktor kormányfő hungarocellből készült szobrának három évvel ezelőtti ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádoltak.

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól

Budapest, 2016. november 24. Pityinger László perének tárgyalásán a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében.


Nézzük meg milyen mocskot etetett az albán pékség a magyarokkal – videó

Nézzük meg milyen mocskot etetett az albán pékség a magyarokkal – videó

Feltételezhetően egy albán pékséget zárt be a NÉBIH egy budapesti péküzemben.

Kész az okoskerítés a magyar-szerb határ 10 kilométeres szakaszán

Kész az okoskerítés a magyar-szerb határ 10 kilométeres szakaszán

A szerb-magyar határon 10 kilométer hosszan már elkészült a kettős védvonal, azaz az okoskerítés.

800% százalékos cigaretta áremelés - megdöbbentő! Mennyit vagy hajlandó adni érte?

800% százalékos cigaretta áremelés - megdöbbentő! Mennyit vagy hajlandó adni érte?

A kérdés, hogy megéri ennyit költeni kedves dohányosok az egészségetek tönkretételére???

Megszűnt a Morning Show véglegesen

Megszűnt a Morning Show véglegesen

Sebestyén Balázs reagált videóban

http://ujhazak.com