Magyar cég a McDonald's első csirkehús-beszállító mintagazdasága

A világon elsőként a magyarországi MasterGood csoport baktalórántházi broilertelepe nyerte el a McDonald's csirkehús-beszállítói között a fenntarthatósági szempontok alapján legkiválóbb termelőknek adott mintagazdaság minősítést - jelentette be Horváth Ágnes, a McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft. ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten.

Bognár Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, a McDonald's és az észak-kelet magyarországi MasterGood csoport együttműködése azért példaértékű, mert szerencsésen ötvözi a perspektivikus üzleti elgondolást, a legkorszerűbb termelési technológiákat és a fenntarthatóság szempontját.

article-1278495-09956340000005DC-503_468x315

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján ismertette, a baromfiágazat kibocsátása 2015-ben 326,7 milliárd forint volt, a teljes mezőgazdasági kibocsátás 13,3 százaléka.

A hazai hústermelés több mint felét a baromfiágazat adja, baromfihúsból saját szükségleténél 70 százalékkal többet termel az ország - mondta.

Cselényi Tibor, a McDonald's Kft. minőségbiztosítási vezetője elmondta: a McDonald's Mintagazdaság (Flagship Farm) programot a McDonald's azért hozta létre, hogy a legjobb fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok kiemelésével, bemutatásával és megosztásával a gyakorlatok alkalmazását ösztönözze a saját hálózatán belül, és azon túl is.

Horváth Ágnes az MTI-nek elmondta: a McDonald's Kft. a múlt évben 23,2 milliárd forint nettó árbevételt ért el. A Mcdonald's 89 üzletet számláló teljes magyarországi hálózata - beleértve a franchise alapon működő üzleteket is - mint 10 százalékosnál nagyobb forgalomnövekedést ért el a múlt évben 2014-hez viszonyítva.

Bárány Péter, a MasterGood csoporthoz tartozó Baromfi-COOP kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a mintagazdaság címet elnyerő telepet zöldmezős beruházásként 1,2 milliárd forintból hozták létre.

Az MTI kérdésére az ügyvezető igazgató arról tájékoztatott, hogy a MasterGood csoport tavalyi árbevétele elérte a 45,3 milliárd forintot, szemben az előző évi 43 milliárd forinttal. Az idén pedig csoportszinten mintegy 48 milliárd forint konszolidált árbevételt terveztek - mondta Bárány Péter.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com