Magyarországra látogatott az Ohiói Nemzeti Gárda parancsnoka

Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke meghívására Magyarországra látogatott az Ohiói Nemzeti Gárda parancsnoka. Mark E. Bartman vezérőrnagyot hétfőn hivatalos látogatás keretében fogadta Simicskó István honvédelmi miniszter, aki hangsúlyozta: Magyarország kiemelt stratégiai partnerként tekint az Amerikai Egyesült Államokra - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.

A HM felidézte: a mindennapos és rendkívül intenzív szakértői szintű együttműködés mellett Colleen Bell januárban kinevezett amerikai nagykövet részvételével idén már több magas szintű magyar-amerikai találkozót tartottak. Most az Ohiói Nemzeti Gárda parancsnoka többnapos látogatásának is külön apropója, hogy 2015 márciusában vette át új beosztását és először látogat Magyarországra. Az amerikai tábornok Colleen Bell és Donald R. Baker amerikai véderőattasé kíséretében érkezett, akik most találkozhattak először Simicskó István honvédelmi miniszterrel.

honvédelmi minisztérium

Azt írták, a hétfői kétoldalú megbeszélésen - amelyen Benkő Tibor is részt vett - szóba került a Magyar Honvédség és az Ohiói Nemzeti Gárda közötti, több mint két évtizedre visszatekintő együttműködés bővítésének további lehetősége, valamint a migrációs válság során tett kormányzati és honvédségi intézkedések kérdése.

Megjegyezték: az Ohiói Nemzeti Gárdával a "State Partnership Program" keretében már 1993 óta kiemelkedő volt az együttműködés, amely (2009 és 2013 között) Afganisztánban, a Magyar Honvédség Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoportjának (OMLT) feladataiban csúcsosodott ki.

A HM közleménye szerint a jövőbeni együttműködés fenntartása és erősítése érdekében áttekintették a missziós szerepvállalások helyzetét és a válsággócok okozta kihívásokra adandó közös válaszokat. Mindemellett a felek áttekintik a Magyar Honvédségen belül új képességként megjelenő önkéntes tartalékos rendszer működésének tapasztalatait, további lehetőségeit.

A megbeszélésen Simicskó István nagyra értékelte az Egyesült Államok által a Magyar Honvédségnek nyújtott anyagi és szellemi támogatást - írta a HM, jelezve: a védelmi együttműködés, különös tekintettel a különleges műveleti együttműködésre, a magyar-amerikai kapcsolatok egyik kiemelkedő területe.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com