MÁV: sokan utaztak a vasúti vonalakon az ünnepi időszakban

Nem csak karácsonykor és szilveszterkor, hanem a négy adventi hétvégén is sokan utaztak a vasútvonalakon - mondta a MÁV Zrt. szóvivője az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.trainLőcsei Virág kifejtette: rengetegen keresték fel a környező országok karácsonyi vásárait.
A legkedveltebb célpont továbbra is Bécs volt, de sokan mentek Krakkóba, Varsóba, Prágába, Linzbe, Brnóba, Grazba is. A szóvivő ugyanakkor elmondta: az eddigi tapasztalatok szerint a legnagyobb utasforgalom ezután várható.

Ugyanis míg egy átlagos hétvégén - péntektől vasárnapig - körülbelül 230 ezer utasuk van, és az utasszám a karácsonyi, szilveszteri időszakban 250-260 ezerre, az adventi hétvégén pedig 320-330 ezerre is felmehet, a téli szünetet lezáró hétvégén már olyan is előfordult, hogy 450 ezren utaztak a vasútvonalakon.

Az eddigi forgalmasabb ünnepi időszakban nem voltak különösebb problémák, fennakadások, a vonatokon nem volt nagy túlzsúfoltság - mondta a Lőcsei Virág, aki szerint ez annak is köszönhető, hogy többen felismerték: megéri előre megváltani a jegyeket, illetve helyjegyet váltani a nemzetközi vonalakra, mert az jó garancia arra, hogy valóban legyen helyük a vonaton.

A MÁV szóvivője ismét felhívta a figyelmet, hogy ajánlatos előbb megváltani a menetjegyeket. Nem kell ragaszkodni az induló állomáshoz, a központi jegyirodában, jegykiadó automatákban, sőt az interneten gyakorlatilag bárhonnan meg lehet már vásárolni a vasúti jegyeket - mondta Lőcsei Virág.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Balogh Felícia élménye elkeserítő képet fest a mai emberek hozzáállásáról.

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Egy budapesti lány önzetlen tette sokakat megindított.

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

A körmendi menekülttábor okafogyottá vált, már csak egy kongó menedékkérő lakik ott.

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

A fiatal lányt fényes nappal két férfi szólította le, majd kirabolták.

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

A budapesti buszsofőr nem engedte felszállni az idős utast.

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

A látogatók kedvencénél daganatos betegséget fedeztek fel.


Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Egy marokkói és algériai állampolgár megszökött a kiskunhalasi őrzött szállásról.

Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

A menedékkérők testileg-lelkileg is szenvednek, ezért ki akarnak szabadulni.

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Újabb döbbenetes történet került napvilágra a budapesti közlekedésből.

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Befejeződött az idei ponty telepítés a Balatonnál, az eredmény felülmúlta az elvárásokat.

http://ujhazak.com