• -2 ℃ / 5 ℃

Megkezdte munkáját az Operatív Törzs

Megkezdte munkáját a március 15.-i központi rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős Operatív Törzs (OT) - közölte a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) kedd reggel az MTI-vel.

Az OT-ben minden érintett szerv, többek között a rendőrség, a meteorológiai szolgálat, a mentők, a fővárosi közlekedésfelügyelet és a katasztrófavédelem képviselői vannak jelen. Az OT kora reggel óta ülésezik és a programok végéig folyamatos tájékoztatást nyújt többek között a várható időjárásról és a közlekedéssel kapcsolatban.

honvédelmi minisztérium

Közleményükben azt írták: a meteorológia reggeli előrejelzése szerint egész nap többnyire borult, hűvös, csapadékos időre lehet számítani. Budapest térségében többfelé rövid ideig akár hó is eshet, de nem marad meg. Jelenleg élénk, délutánra meg is erősödhet a szél. Hűvösebb lesz az ilyenkor szokásosnál, a legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2-7 Celsius-fok között várható.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának hagyományos állami ünnepségsorozata reggel 9 órakor kezdődik Magyarország nemzeti lobogójának katonai tiszteletadás mellett történő felvonásával, majd a Nemzeti Múzeumnál 10 óra 30 perckor veszi kezdetét a díszünnepség, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István, Budapest főpolgármestere mond beszédet. Az ünnepség után díszmenet indul a Budai Várba, ahol családi programok és ingyenes koncertek lesznek több helyszínen.

A HM NRH tízezreket vár a különböző programokra. Ezért a nap folyamán forgalmi változásokra és útlezárásokra lehet számítani. A közlekedési változásokról szóló bővebb tájékoztatás elérhető a rendőrség (www.police.hu), valamint a Budapesti Közlekedési Központ (www.bkk.hu) honlapján. További információ és részletes program a http://marcius15.kormany.hu oldalon található - írta a HM NRH.

MTI

Hozzászólások


Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Az ELTE a világ legnagyobb áltudományának mesterszakát indítja.

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Szörnyen gusztustalan ételt kaptak a „megbecsült”, munkájukat végző becsületes rendőrök.

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Magyar Időket keményvonalas kamulapnak tüntette fel.

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

A migrációs intézményrendszert holland mintára alakítaná át a Magyar Helsinki Bizottság.

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Az idős emberek még emlékeznek arra, amikor a vasúti kocsikat a kalauz kályhával fűtötte fel.

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Felügyelet mellett enged betekintést vagyonnyilatkozatába.


Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Trianonnal a világhatalom a legigazságtalanabb „békeszerződését” erőszakolta Magyarországra!

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

A rendőrség több embercsempészt is elfogott Budapesten, akikről azt gyanítják, hogy hotelekben pihentették a migránsokat.

Várhatod még a családi pótlékot!

Várhatod még a családi pótlékot!

A várt családi pótlék ezért késik.

Eladják a kocsordi atombunkert - videó

Eladják a kocsordi atombunkert - videó

A legendás építményből akár turistalátványosság is lehet.

http://ujhazak.com