Molnár Gyula: a Fidesz átverte az embereket

Az MSZP elnöke szerint 2018-ban buknia kell a Fidesznek, az Orbán-rendszernek, mert átverték az embereket azzal, hogy tudnak az ő érdekükben kormányozni, holott csak saját klientúrájuk érdekében lépnek fel.mszpMolnár Gyula szombaton Budapesten, pártja évad- és kampánynyitó választmányi ülésén azt mondta, a Fidesz országa a látszatok országa, a siker, a munka, a fejlődés látszatáé. A kormány csak elvenni tudott az emberektől: vitte a demokráciát, a pénzüket és viszi a jövőjüket is - tette hozzá.

Közölte, az MSZP olyan országot szeretne, ahol a tehetség és a szorgalom sikeres lehet akkor is, ha nem valamelyik megyei nagyúr családjához tartozik valaki. Molnár Gyula jelezte: az MSZP 2015 májusa óta nem támogatja a betelepítési kvótát, de tiltakozik a gyűlöletkeltő népszavazás ellen, és távolmaradásra szólít fel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Mészáros Lőrinc sikertörténete

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Ha van amerikai álom, akkor magyar álom is létezik.

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Az ELTE a világ legnagyobb áltudományának mesterszakát indítja.

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Szörnyen gusztustalan ételt kaptak a „megbecsült”, munkájukat végző becsületes rendőrök.

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Magyar Időket keményvonalas kamulapnak tüntette fel.

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

A migrációs intézményrendszert holland mintára alakítaná át a Magyar Helsinki Bizottság.

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Az idős emberek még emlékeznek arra, amikor a vasúti kocsikat a kalauz kályhával fűtötte fel.


Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Felügyelet mellett enged betekintést vagyonnyilatkozatába.

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Trianonnal a világhatalom a legigazságtalanabb „békeszerződését” erőszakolta Magyarországra!

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

A rendőrség több embercsempészt is elfogott Budapesten, akikről azt gyanítják, hogy hotelekben pihentették a migránsokat.

Várhatod még a családi pótlékot!

Várhatod még a családi pótlékot!

A várt családi pótlék ezért késik.

http://ujhazak.com