MSZP: feljelentés a hortobágyi természetkárosítás miatt

Az MSZP feljelentést tesz az ügyészségen a Hortobágyi Nemzeti Park legelőinek súlyos és szándékos károsítása miatt.mszpAz ellenzéki párt pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a feljelentést Gőgös Zoltán elnökhelyettes és Harangozó Tamás országgyűlési képviselő teszi meg Legfőbb Ügyészségen, ismeretlen tettes ellen, környezetkárosítás, természetkárosítás, hűtlen kezelés, illetve hanyag kezelés gyanújával az érintett hatóságok mulasztása miatt.

Hozzátették: az eddig nyilvánosságra került vizsgálati és nyomozati anyagok, a legelőjüktől megfosztott gazdák elmondása, valamint többszöri helyszíni ellenőrzéseik tapasztalatai alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a nemzeti vagyon elherdálása folyik a Hortobágyon.

A földjüktől megfosztott gazdák 2013 óta húzódó ügyében, a területek használatára alkalmatlan strómanok kizárása érdekében nem tesz semmit sem a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI), sem a legelők bérbeadásával megbízott nemzeti park - írták.

A KEHI annak ellenére tétlen, hogy már a saját belső vizsgálata is megállapította: környezetvédelmi megkötés nélkül, az alapvető szakmai követelményeket figyelmen kívül hagyva, utólag ellenőrizhetetlen módon osztogatták ki "a Fidesz-közeli csókosoknak a természetvédelmi területek többségét" - olvasható az MSZP közleményében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Mészáros Lőrinc sikertörténete

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Ha van amerikai álom, akkor magyar álom is létezik.

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Az ELTE a világ legnagyobb áltudományának mesterszakát indítja.

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Szörnyen gusztustalan ételt kaptak a „megbecsült”, munkájukat végző becsületes rendőrök.

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Magyar Időket keményvonalas kamulapnak tüntette fel.

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

A migrációs intézményrendszert holland mintára alakítaná át a Magyar Helsinki Bizottság.

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Az idős emberek még emlékeznek arra, amikor a vasúti kocsikat a kalauz kályhával fűtötte fel.


Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Felügyelet mellett enged betekintést vagyonnyilatkozatába.

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Trianonnal a világhatalom a legigazságtalanabb „békeszerződését” erőszakolta Magyarországra!

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

A rendőrség több embercsempészt is elfogott Budapesten, akikről azt gyanítják, hogy hotelekben pihentették a migránsokat.

Várhatod még a családi pótlékot!

Várhatod még a családi pótlékot!

A várt családi pótlék ezért késik.

http://ujhazak.com