MSZP: négyből három család képtelen egy váratlan kiadás finanszírozására

Magyarországon négyből három család képtelen egy váratlan kiadás finanszírozására - emlékeztetett egy kutatás eredményére a szocialista Korózs Lajos a szegénység elleni küzdelem világnapja alkalmából pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.mszpAz Országgyűlés népjóléti bizottságának alelnöke a Magyar Tudományos Akadémia és a Tárki kutatásait idézve elmondta, négy családból három nem tudná kifizetni a temetés költségeit, nem tudná lecserélni a kazánt, nem tudna belefogni egy tetőfelújításba.

Hozzátette: a községekben élők 90 százalékának jelent gondot egy váratlan kiadás. Korózs Lajos a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva azt mondta, a Bodrogközben az éves nettó jövedelem 394 ezer forint. Az ellenzéki képviselő szerint a lakhatási kérdés az egyik legégetőbb probléma ma Magyarországon, de ehhez képest a kormány megszüntette a lakásfenntartási támogatást és az adósságkezelési szolgáltatást.

Szerinte a kormány nem vesz tudomást a szegénység elleni küzdelem világnapjáról, az MSZP-nek azonban több kezdeményezése is volt. Ezek között említette, a minimálnyugdíj 28 500 forintról 50 ezer forintra való emelését, a nettó 100 ezer forintos minimálbért, az 50 százalékos béremelést a közszférában, valamint a lakhatási támogatás visszaállítását.

Az ENSZ közgyűlése 1992-ben nyilvánította a szegénység elleni küzdelem világnapjává október 17-ét.
Kérdésre válaszolva Budai Bernadett, az MSZP szóvivője a TV2 eladása körüli helyzetet "két oligarcha" harcának értékelte. Mint mondta, Orbán Viktor volt és jelenlegi barátja harcol egymással. Hozzátette: nem a fontos dolgokkal foglalkoznak és így az ország jár pórul, mert nem a szegénység felszámolásával, nem a földlopás megakadályozásával foglalkoznak.

A TV2-csoport csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy hamarosan új tulajdonos veheti át a TV2-csoportot, a Magyar Broadcasting Co. Kft. mint vevő-befektető és a TV2 Media Group Holdings Kft. csütörtökön aláírta az erről szóló adásvételi szerződést. A négy csatornát működtető TV2-csoport teljes tulajdonrészére az Andrew G. Vajna érdekeltségébe tartozó Magyar Broadcasting Co. Kft. tett ajánlatot.

Az Index cikke szerint a Megapolis Media Zrt. csütörtökön azt közölte: kedden megvásárolta a TV2 Media Group Holdings Kft. 100 százalékos üzletrészét. A vételárat üzleti titokra hivatkozva nem hozták nyilvánosságra. Ezt a hírt az Indexszel a cég tulajdonos-ügyvezetője, Fonyó Károly, Simicska Lajos üzlettársa közölte.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com