• 2 ℃ / 15 ℃

MSZP: Orbán Viktor önleleplező vallomást tett

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint Orbán Viktor önleleplező vallomást tett pénteken a Kossuth rádióban elhangzott interjúban.mszpTóbiás József MTI-hez eljuttatott közleményében - utalva a kormányfő szavaira, miszerint túl hirtelen jött a menekültválság, túl hirtelen indultak meg ezek az emberek - felidézte, hogy a honvédelmi bizottság fideszes elnöke már január 19-én arról beszélt, hogy komoly aggodalomra adhat okot a bevándorlás, a parlament pedig február 20-án vitanapot tartott menekültkérdésről.

Az ellenzéki pártvezető szerint Orbán Viktor hónapokat töltött gyűlöletkeltéssel ahelyett, hogy a várható krízishelyzetre felkészült volna, és pénteken is csak a pánikkeltés volt a célja. Az MSZP felszólítja a miniszterelnököt, hogy lépjen ki a félelemkeltésre alapozott háborús retorikából és higgadjon le végre, mert a válságra még nincs megoldás - fogalmazott, hozzátéve: az pedig csak az európai partnerekkel való józan együttműködéssel érhető el, a horvát kormányfő folyamatos sértegetése nem vezet el hozzá.

Tóbiás József kitért arra is, hogy az MSZP a magyar emberek biztonsága, a schengeni övezetben való szabad mozgása érdekében elvárja, hogy Orbán Viktor a szavak fegyverként való használata helyett a nemzetközi térben koncentráljon a Dublin III. megállapodás azonnali felfüggesztésére és az egységes uniós menekültügyi rendszer felállítására, itthon pedig a háború elől menekülő emberek humánus kezelésére.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Zoran Milanovic horvát kormányfőre a Szocialista Internacionálé megbízottjaként kell tekinteni, akinek az a dolga, hogy támadja Magyarországot. "Amit a horvát miniszterelnök mond, nem tekintjük a horvát emberek véleményének" - közölte Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Szerinte a visegrádi országok, a V4-ek életösztönei jól működnek a bevándorlással kapcsolatosan, "az ideologikusabban gondolkodó országokkal van baj". Példaként azt mondta, hogy a francia és az olasz politika, valamint a német és az osztrák politikának egy része egyértelműen pozitív jelenségnek tartja a mostani történéseket, és így bátorítja is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Egy budapesti lány önzetlen tette sokakat megindított.

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

A körmendi menekülttábor okafogyottá vált, már csak egy kongó menedékkérő lakik ott.

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

A fiatal lányt fényes nappal két férfi szólította le, majd kirabolták.

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

A budapesti buszsofőr nem engedte felszállni az idős utast.

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

A látogatók kedvencénél daganatos betegséget fedeztek fel.

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Egy marokkói és algériai állampolgár megszökött a kiskunhalasi őrzött szállásról.


Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

A menedékkérők testileg-lelkileg is szenvednek, ezért ki akarnak szabadulni.

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Újabb döbbenetes történet került napvilágra a budapesti közlekedésből.

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Befejeződött az idei ponty telepítés a Balatonnál, az eredmény felülmúlta az elvárásokat.

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

http://ujhazak.com