• 0 ℃ / 0 ℃

Nébih: újabb kéknyelv betegséget mutattak ki Tolna megyében

Két állatnál mutatták ki a kéknyelv betegséget egy 350 üszőből álló Tolna megyei szarvasmarha-állományban, az állategészségügyi hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel csütörtökön.

A tájékoztatás szerint a betegségre fogékony állatokat tartó telepek esetében a kitörés körüli 3 kilométeres sugarú körben megemelt számban végzik a betegség elterjedtségének felmérésére szolgáló vérvizsgálatokat, 20 kilométeres körzetben pedig 30 napos megfigyelési zárlatot rendelnek el.

nébih

A korlátozás alá vont területekre vonatkozó ki- és beszállítási szabályok részletesen olvashatók a hivatal weboldalán.

Közölték: a korlátozás alá vont területeken - azaz a védő- és megfigyelési zónán belül -, ahol nem kerül sor kötelező vakcinázásra, a gazdák önkéntes alapon kérhetik az állományok vakcinázását, amihez állami támogatást is igénybe vehetnek.

A közlemény emlékeztet: az új kitörés ellenére a tavalyi, Csongrád megyei eset miatt elrendelt és jelenleg is érvényben lévő megfigyelési és védőkörzetet, a korlátozás alá vont területeket nem kellet módosítani, azok továbbra is érvényesek.

Kiemelik, jelentős változást a 2014-ben elrendelt intézkedésekhez képest, hogy a fertőzött állatokat nem vágják le, hanem kezelik. Helyette az állategészségügyi hatóság végrehajtja a kitörés körüli 20 kilométeres sugarú körben lévő gazdaságokban található valamennyi fogékony állat rovarirtó szerrel történő kezelését és a védőoltásban még nem részesült egyedek vakcinázását.

MTI

Hozzászólások


Frontális ütközés történt Debrecennél, egy ember életét vesztette

Frontális ütközés történt Debrecennél, egy ember életét vesztette

Az egyik autóból a motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés.

Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Így történt az eset a vádirat szerint.

Megrázó: élve elásott újszülött kiscicákat mentettek meg – videó

Megrázó: élve elásott újszülött kiscicákat mentettek meg – videó

Az Állatmentő Szolgálat Alapítvány döbbenetes esetről számolt be a Facebookon.

Feltehetően gyógyszerezheti a kolduláshoz használt kutyát  a  debreceni banda

Feltehetően gyógyszerezheti a kolduláshoz használt kutyát a debreceni banda

A debreceniek aggódnak az állatért, kétségbeesetten próbálnának segíteni.

Lemigránsozta és megtámadta az angolul beszélő pizzást egy férfi

Lemigránsozta és megtámadta az angolul beszélő pizzást egy férfi

A megtámadott pizzás védelmére kelt egy fiatal nő, ő rosszabbul járt.

Bezár az EGRI minaret

Bezár az EGRI minaret

Felújítás Egerben


Bözsi nénivel tartott nemzeti konzultációt Orbán Viktor  - videó

Bözsi nénivel tartott nemzeti konzultációt Orbán Viktor - videó

A miniszterelnök egy hatlelkes falu legidősebb lakóját, özvegy Csúcs Imréné, Bözsi nénit látogatta meg.

Alvó 3 éves gyerekre zuhant rá a bölcsőde plafonja Szekszárdon - videó

Alvó 3 éves gyerekre zuhant rá a bölcsőde plafonja Szekszárdon - videó

A kisgyerek az arcán 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Nyugdíjas rendőrkutya örökbe fogadásához kér segítséget a rendőrség

Nyugdíjas rendőrkutya örökbe fogadásához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség gazdit keres egy rendőrkutyának, akit 10 év szolgálat után nyugdíjaztak.

Vizsgálatkor a Nagy Duettet nézte az orvos, a beteg éjjelre meghalt

Vizsgálatkor a Nagy Duettet nézte az orvos, a beteg éjjelre meghalt

Egy idős nénihez rosszulléte miatt ügyeletes orvost hívtak, aki döbbenetesen viselkedett.

http://ujhazak.com