Nem lesz harmadfokú eljárás a pécsi egyházmegye volt vagyonkezelője ügyében

Elutasította a Kúria a pécsi katolikus egyházmegye volt vagyonkezelője ügyében a harmadfokú eljárásra vonatkozó ügyészi fellebbezést, így a Pécsi Ítélőtábla által kiszabott 2 év 10 hónapos letöltendő szabadságvesztés jogerőre emelkedett - tájékoztatta Bánáti János ügyvéd az újságírókat csütörtökön Budapesten, a legfőbb bírói fórum épületében.

kúriaA Kúria nem tartott érdemi tárgyalást az ügyben csütörtökön, mindössze a vád és a védelem képviselőivel ismertette a szerdán meghozott döntését. Ezután a volt vagyonkezelő védője, Bánáti János számolt be arról, hogy a Kúria álláspontja szerint nem volt helye a harmadfokú eljárást lehetővé tévő ügyészi fellebbezésnek.

Hozzátette: harmadfokú eljárásra nagyon szűk körben van lehetőség, csak akkor, ha a bűnösség kérdésében első fokon és másodfokon ellentétes döntés születik. A konkrét ügyben a Kúria szerint nem született ellentétes döntés, mert a másodfokú bíróság csak minősítési okok miatt rekesztett ki részeket a bűnösség megállapításakor, ez pedig nem elegendő ok a fellebbezésre - ismertette Bánáti János.

A Pécsi Törvényszék 2014 márciusában mondta ki első fokon bűnösnek Wolf Gyulát, és 3 év 10 hónap börtönre ítélte. A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla tavaly decemberben megváltoztatta az ítéletet: költségvetési csalás, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés és hamis magánokirat felhasználása miatt elítélte, de az adócsalás vádja alól felmentette a vádlottat, a szabadságvesztését pedig 2 év 10 hónapra enyhítette.

A most jogerőssé vált döntés szerint Wolf Gyula - mint az egyházmegye vagyonkezelői feladatait 1994 és 2010 között ellátó vezető - ellen azért indult bírósági eljárás, mert az előző évtized közepétől valótlan tartalmú elszámolási okiratok benyújtásáért és pénzügyi támogatások jogcímtől eltérő felhasználásáért volt felelős.

Wolf Gyula római katolikus papként dolgozott. A pécsi püspök 1994-ben - püspöki titkári feladatainak megtartása mellett - az egyházmegye vagyonkezelőjének is kinevezte.

A büntetőügy előzménye, hogy 2001-ben a kormány és a Magyar Katolikus Egyház között létrejött egy később többször módosított megállapodás az ötezer lakosúnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótlékáról. A pécsi egyházmegyén belül a megállapodás végrehajtását, különösen a kifizetésekkel kapcsolatos feladatokat Wolf Gyula végezte. A bíróság szerint a jövedelempótlékokról szóló kimutatásokban a vádlott utasítása mellett valótlan adatokat könyveltek el.

Szintén az ügy előzménye, hogy egy 2001-es kormányhatározat megalapozta az egyházmegye által rendszeresen fizetett kistelepülési támogatásokat. Az erre jogosult papoknak, szerzeteseknek, kánoni misszióval rendelkező világiaknak a plébániai pénztáron keresztül az egyes egyházmegyei hatóságok fizették ki a támogatást mint adómentes személyi juttatást, megbízási szerződés alapján.

A jogerős döntés szerint Wolf Gyula olyanoknak is fizetett - például a püspökség dolgozóinak -, akik erre nem voltak jogosultak. Az ő esetükben az egyházmegyét járulékfizetési kötelezettségnek kellett volna terhelnie, és a vagyonkezelő ezzel tisztában is volt.

Az ítélet szerint a volt vagyonkezelő megszegte a munkáltatója vagyonának megóvására, ésszerű és gazdaságos kezelésére vonatkozó kötelezettségeit, és ezzel több mint 55 millió forint vagyoni hátrányt okozott az egyházmegyének.

A döntés szerint a vagyonkezelőnek kötelessége volt az is, hogy a bevételeket és a kiadásokat tartalmazó könyveket rendesen vezesse, valamint vagyonkezeléséről minden év végén számadást készítsen. Ezt a kötelezettségét azonban 2005 és 2010 között elmulasztotta, így a számviteli szabályok megszegésével az egyházmegye vagyoni helyzetének áttekintését, ellenőrzését meghiúsította.

A Pécsi Egyházmegye 2010 szeptemberében jelentette be, hogy Wolf Gyula megromlott egészségi állapotára hivatkozva felmentését kérte gazdasági vezetői tisztsége alól. A volt vagyonkezelő három szociális intézmény igazgatójaként tevékenykedett tovább, ezt a munkaviszonyát szüntette meg egy évvel később az akkori megyés püspök távozása után Pécsre érkező apostoli kormányzó, Veres András.

Wolf Gyula ezután munkaügyi pert indított, amelyben azt kérte a bíróságtól, állapítsa meg, hogy jogszerűtlenül mondtak fel neki. A Pécsi Törvényszék ugyanakkor - helybenhagyva a Pécsi Munkaügyi Bíróság döntését - kimondta a felmondás jogszerűségét. A bíróság valódi indokként fogadta el a még be nem fejezett, de folyamatban lévő intézményi átszervezést, és rámutatott arra, hogy az összevont igazgatói munkakör az intézmények jogkörének megváltozásával valóban megszűnt.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com