Nem vesz részt a Fidesz a szegedi közgyűlés pénzügyi bizottságának munkájában

Nem vesz részt a Fidesz a jövőben a szegedi közgyűlés pénzügyi és vagyongazdálkodási bizottságának munkájában tiltakozásul az ellen, hogy előzetes egyeztetések nélkül változtatták meg a testület összetételét - jelentette be a párt helyi elnöke pénteken.fidesz-logo_Nógrádi Tibor a szegedi közgyűlés pénteki ülését követően tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Botka László (MSZP) polgármester az önkormányzatiság és a demokrácia minden írott és íratlan szabályát megsértette, amikor a közgyűlés előzetes egyeztetés nélkül megváltoztatta a képviseleti arányokat a pénzügyi bizottságban.

A Fidesz közgyűlési frakcióját is vezető politikus közölte, június 1-jei hatállyal lemond pénzügyi bizottsági tagságáról, az önkormányzat gazdálkodását ellenőrző munkáját azonban a civil szervezetekkel együttműködve tovább folytatja.

A közgyűlés - az MSZP és az Együtt képviselőinek szavazataival, a DK tartózkodása mellett, a Fidesz, a KDNP és a Jobbik ellenszavazatával - arról döntött, hogy visszahívják külsős bizottsági tagsági posztjáról Tanács Esztert, az LMP korábbi politikusát és helyére a Csongrád Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara javaslatára Varga Antalt választották meg.

Az LMP-ből meghatározó Csongrád megyei politikusai - köztük Tanács Eszter - március végén jelentették be, hogy kilépnek a pártból tiltakozásul az ellen, hogy három társukat kizárták a szervezet menekültügyi csomagjával szemben megfogalmazott különvéleményük miatt.

Az LMP társelnökei pedig április végén hivatalosan is közölték a szegedi közgyűléssel, hogy a korábban listájukról mandátumot szerző szegedi képviselő, Szentistványi István nem jogosult a párt képviseletére. Szentistványi István a közgyűlési vita során hangsúlyozta, bíróságon támadta meg az LMP - álláspontja szerint jogellenes döntését -, ezért kérte, vegyék le a külsős bizottsági tag visszahívását a napirendről.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com