Nemzeti Vágta - Középfutamokkal és döntőkkel folytatódik a versengés

Középfutamokkal, elődöntőkkel és a döntőkkel folytatódik a hetedik Nemzeti Vágta versenyprogramja vasárnap a fővárosi Hősök terén.

nvbAz immár hagyománynak számító lovas verseny- és programsorozat a nyárias időnek köszönhetően idén is rengeteg látogatót vonzott már az előfutamok ideje alatt is. Szombat délután a kishuszár vágta, a 72 versenyző település és az ötösbefutó fogatvágta előfutamaival indult a verseny.

A programot számos lovas verseny színesítette és megrendezték az évek óta nagy sikernek örvendő jótékonysági sztárfutamot is. A versengést végül Kaszás Géza nyerte, aki a nyertesnek járó 500 ezer forinttal a Kézenfogva Alapítvány Fogadd el, Fogadj el! közvélemény-formáló programját támogatja. A futamon második helyen végzett Pintér Tibor a Bottyán Equus Alapítványt, a harmadik helyezett Homonnay Zsolt a Ments életet, Adj Vért Alapítványt, a negyedikként befutó Buch Tibor a Magyar Lovasterápia Szövetség fóti telephelyén található istálló fejlesztését támogatja 200 ezer forinttal.

Vasárnap délelőtt a középdöntőkkel folytatódik a versengés. A lovasok célja itt már a döntőbe jutás: annak győztese viselheti majd a 2014 leggyorsabb lovasa címet és veheti át az ötmillió forintos fődíjat, valamint a vándordíjat, egy 1848-as huszárszablyát. A döntőben másodikként befutó versenyző egymillió forintot, a harmadik helyezett 500 ezer forintot, a 4. és 5. helyezett pedig 300-300 ezer forintot vihet haza.

A tavaly először megrendezett nemzetközi futam kibővült: már 12 ország lovasa méri össze sebességét. Az előfutamokon Magyarország képviselője (Varga Zoltán) mellett Kazahsztán, Örményország, Szerbia, Bulgária, Kína, Románia, az Egyesült Arab Emírségek, a tavalyi győztes Katar, az Amerikai Egyesült Államok, Szerbia és Csehország versenyez az este fél hatkor kezdődő döntőbe jutásért.

A versenyszámok között bemutatók szórakoztatják a közönséget: bemutatkoznak a lóidomítás mesterei, lesz lovas íjász bemutató, lovas kaszkadőr bemutató, felvonulnak csikósok és puszta-ötös, hagyományőrző huszárok pedig 1848-as csatajelenetet adnak elő. A vendégeket eközben Vágta Korzó és Országkonyha várja ínycsiklandozó ételekkel és italokkal, valamint változatos programokkal és vásárral.

A döntő futamok délután a kishuszár vágta döntőjével kezdődnek, melyet az ötösbefutó fogatvágta, majd a PreVital nemzetközi futam döntője, végül a Nemzeti Vágta döntője és a díjátadó ünnepség követ.
A Nemzeti Vágta részletes programja megtekinthető a www.vagta.hu internetes oldalon.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com