Nézőpont: a kormánypártok a 2014-es választással közel azonos eredményt érnének el most is

A Nézőpont Intézet összegzése szerint a májusi közvélemény-kutatások alapján is elmondható, hogy a kormánypártok a 2014-es választással közel azonos eredményt szereznének egy most vasárnapi voksoláson.Nézőpont IntézetA Magyar Idők számára készült - az MTI-hez szombaton eljuttatott - összegzés szerint a májusban publikáló közvélemény-kutató intézetek (Nézőpont Intézet, Závecz Research, Republikon Intézet, Iránytű Intézet) felmérései abban megegyeznek, hogy a legvalószínűbb listás eredményeket nézve 40 százaléknál magasabb - tehát a 2014-es listás eredménnyel lényegében azonos - a kormánypártok támogatottsága.

Emlékeztettek arra, áprilisban a Republikon Intézet, a Medián és a Tárki is bőven a 2014-es választásnál jobb listás eredményt becsült a Fidesz-KDNP szövetségnek (53, 50, illetve 47 százalék). A Nézőpont Intézet szerint zuhanásról ugyanakkor megalapozatlan beszélni: "egy-egy indok nélkül kiugró mérési adat után természetesnek számít, ha minden kutatócég eredménye visszarendeződést mutat az átlagokhoz".

A közlemény szerint a pártversenyt immár tíz éve vezető kormánypártok, és a pártverseny - kutatócégenként eltérő - második helyezettje közti különbség ráadásul minden intézet esetében igen jelentős, legalább 10 százalékpont.
Az intézetek adataiban eltérés mindössze abban mutatkozik meg - írják -, hogy a Jobbik, illetve egy feltételezett baloldali összefogás eredményét hogyan mérik.

Jelenleg a baloldali pártok (MSZP, DK, Együtt, PM, Liberálisok) legvalószínűbb listás eredménye 22-33 százalék között mozog a kutatócégeknél, a Jobbik támogatottsága pedig ezen a bázison 18-27 százalék.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com