NMHH: 420 millió forintra pályázhatnak helyi és körzeti televíziók

Tévéműsorok készítésének támogatásáról szóló 420 millió forintos idei pályázati keret kiírásáról döntött médiatanács helyi és körzeti televízióknak a Magyar Média Mecenatúra program keretében - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szombaton az MTI-vel.médiatanácsA közlemény szerint az összeg 60 százalékát rendszeresen jelentkező hírműsorokra, negyedét közéleti magazinműsorokra, 15 százalékát kulturális magazinműsorokra lehet fordítani. Közéleti magazinok esetében adásonként 60 ezer forint, a másik két kategóriánál adásonként 40-40 ezer forint lehet legfeljebb a támogatás, úgy, hogy a médiatanács a tervezett összköltségnek maximum a kétharmadát állja.

A pályázat négyfordulós, az első beadási határidő április 7-e, a jelentkezők az idén bevezetett elektronikus pályázati rendszerben nyújthatják be kérelmeiket. A közlemény felidézte: a médiatanács az elmúlt öt évben majdnem kétmilliárd forintot fordított összesen 431 televíziós tájékoztató műsorsorozat támogatására annak érdekében, hogy a helyi hírekről színvonalas programok révén informálódhassanak a televíziónézők.

Közölték azt is, a testület március 24-éig meghosszabbította a rádiós műsorok támogatására már februárban kiírt idei pályázat első fordulójának beadási határidejét, így a pályázóknak több idő áll rendelkezésre, hogy az új elektronikus felület eredményes használatát elsajátítsák.

Az NMHH közölte azt is, a médiatanács döntött a Balassagyarmat 95,7 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási pályázat felhívásának végleges szövegéről is, amely csütörtöktől olvasható az NMHH honlapján. A korábban nyilvánosságra bocsátott tervezetre nem érkezett észrevétel, így a kiírás szerint a 18 ezer fős vételkörzet kereskedelmi hasznosítására a közzétételtől számított 35. napon lehet majd benyújtani a pályázatokat. A területen jelenleg nem szól rádió.

A médiatanács az Abádszalók 89,2 MHz helyi rádiós frekvencia pályázatára érkezett ajánlattal kapcsolatban alaki hiányosságok pótlására szólítja fel a pályázó Auris Média Kft.-t. A Vác 94,1 MHz pályázatára benyújtott két ajánlat tartalmi vizsgálata alapján a testület felvilágosítást kér mind a Magyar Múzsa Kft.-től, mind a World Média Kft.-től.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com