A PDSZ a köznevelési kerekasztal minél előbbi összehívását szorgalmazza

A köznevelési kerekasztal minél előbbi összehívását sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).

Az erről szóló, az emberi erőforrások miniszterének és a köznevelési államtitkárnak címzett levelet Mendrey László, a PDSZ elnöke kedden adta át Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkárnak.

pdsz-szell-terv

 

Mendrey László sajtótájékoztatón elmondta: annak érdekében, hogy a jelenlegi helyzetben elmozdulás következhessen be, elengedhetetlen, hogy a kerekasztalnál valamennyi, közoktatásban érdekelt szervezet helyet kapjon.

A PDSZ tárgyalna a tankönyvválasztás szabadságának visszaállításáról, a diákok terhelésének jelentős csökkentéséről, a nemzeti alaptanterv és a kerettantervek felülvizsgálatáról, a pedagógusok kötött munkaidejének - 32 óra kötelező bent tartózkodásnak - a megszüntetéséről, és a kötelező órák 22 órában való rögzítéséről.

Megkerülhetetlennek tartják a strukturális átalakítások, a fenntartások és a működtetés kérdését is - jelezte.
A szakszervezeti vezető kitért arra is, hogy keddig a miskolci Hermann Ottó Gimnázium által indított tiltakozó kezdeményezéshez mintegy 250 intézmény és csaknem 20 ezer pedagógus csatlakozott. Értékelése szerint az eddigi egyeztetési gyakorlat csődjét bizonyítja az eredményességi mutatók által jelzett mélyrepülés, és az ennek nyomán kibontakozott jelentős tiltakozás.

Sipos Imre kiemelte: a levél tartalmát megvizsgálják és eszerint döntenek a további lépésekről. A helyettes államtitkár megerősítette, hogy a pedagógusok különböző szakmai szervezeteivel, ahogy eddig, a jövőben is folytatják a szakmai párbeszédet. A köznevelés problémáit és az ágazat fejlesztését a pedagógusokkal együttműködve szeretnék megoldani. A pedagógusok előmeneteli rendszerét elsők között vezették be, látják ennek előnyeit és az észrevételeket is.

Hozzátette: a kormány eddig 200 milliárd forintot biztosított a pedagógusok bérhelyzetének javítására, és az idei évben 34 milliárd forintot fordítanak e célra. Ezzel is jelzik, hogy a pedagógusok munkáját elismerik. Azt kérte, hogy a pedagógusok a jövőben is elsősorban az oktató-nevelő munkára koncentráljanak, az államtitkárság pedig a későbbiekben is folytatja a szakmai párbeszédet.

Reményét fejezte ki, hogy a kerekasztal minél előbb megkezdheti munkáját, összetételére a köznevelési és a felsőoktatási államtitkár tesz javaslatot és a miniszter dönt. A problémákat tematizálni szeretnék, és a kerekasztal mellett munkacsoportok is működnek majd a tervek szerint. Biztosan napirendre kerül a köznevelés tartalmi szabályozása, a módszertani megújítás és szerepelni fognak foglalkoztatási kérdések. Legsürgetőbb pedig a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) helyzete - jelezte.

A köznevelési kerekasztal megalakítását szombaton jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A kerekasztal ülésein - a felsőoktatási kerekasztal mintáján - a köznevelés aktuális kérdéseit tekintik át.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com