Balog: 14,3 milliárdos program egyház oktatási intézmények felújítására

Balog Zoltán hozzátette: az emberierőforrás-fejlesztési operatív program második körében 90,5 milliárd forintos fejlesztés indul állami fenntartású iskolák felújítására.

A miniszter ismertette, hogy Magyarországon a köznevelés 13 százaléka van egyházi kézben, 2016-ban már 204 ezer diák végezte a tanulmányait egyházi iskolákban.



Valkó Miklós, az iskola igazgatója elmondta, hogy az intézmény 306 millió forint támogatást nyert el. Az összegből egyebek mellett kialakítanak - az alagsor összenyitásával - egy nagy, az összes diákot befogadó, melegítőkonyhás menzát. Tornaszobát is létrehoznak, a tetőtér beépítésével bővítik a tantermek számát, a nyílászárók és a kazánok cseréjével pedig energiatakarékossá teszik az épületet. Az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola fenntartója a Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek rendje.

A rend - amelynek fő tevékenységi területe a betegápolás, a szegénygondozás és a tanítás - az 1920-as években vásárolta meg az iskola telkét, az intézményt pedig 1930-ban adták át. Az 1948-as államosításkor a nővéreknek el kellett hagyniuk az iskolát és a zárdát. A rendszerváltás után a rend újraszerveződött, és visszatért Esztergomba. Jelenleg 1150 gyerek nevelkedik, tanul az intézményben az óvodától az érettségiig, csaknem száz pedagógus segítségével.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com