Elektronikus képzési és távoktatási anyagok készültek közszolgálati tisztviselők továbbképzéséhez

Uniós támogatással a modern közigazgatás igényeinek és az EU felnőttképzési elvárásainak megfelelő közszolgálati tananyagok készültek el - mondta Princzinger Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézetének igazgatója pénteken Balatonföldváron sajtótájékoztatón.

NKEAz 560 millió forintos összköltségvetésű, másfél évig tartó program záró rendezvényét követő tájékoztatón az intézet vezetője beszámolt arról, hogy 35 tananyag készült el a közigazgatásban dolgozók elektronikus képzéséhez és távoktatásához, és tízezer kormánytisztviselő képzése is megtörtént.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2013 januárjában indította el a projektet a közigazgatás 2010-ben megindult újjászervezésével, a Magyary Zoltán-programmal és a digitális megújulás cselekvési tervvel összhangban. Ez utóbbiban kiemelt hangsúlyt kapott az infokommunikációs technológia közigazgatási használata.

A digitális megújulás cselekvési terv céljáról szólva 2011 júniusában Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter azt mondta, a tervben foglalt intézkedések a gazdaság talpra állítását, a versenyképesség növelését, és a polgárok digitális írástudásának erősítését szolgálják.

Princzinger Péter a pénteki sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a kormány 2012-ben fogadta el azt a rendeletet, amelynek alapján 2014-től minden kormánytisztviselőnek rendszeres továbbképzésen kell részt vennie. A most befejeződött projekttel megteremtődött az elektronikus képzés lehetősége - mondta.

Kádár Krisztiánnak, az e-learning tartalmakat fejlesztő Államreform Operatív Program keretében megvalósuló projekt szakmai vezetőjének ismertetése szerint a program részeként felállították az E-tanulás Módszertani Központot a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com