Kamatcsökkenést remél a Diákhitel Központ

Néhány hét múlva kamatot vált a Diákhitel, a Diákhitel Központ azt reméli, hogy csökkenni fog a kamatszint - jelentette ki a szervezet marketing és kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Imre Zita hangsúlyozta, hogy a Diákhitel kamata már most is nagyon alacsony egy banki személyi kölcsönhöz viszonyítva. A szabad felhasználású Diákhitel1-hez 4,9 százalékos kamattal juthatnak a hallgatók, képzési formától függetlenül. A 2 százalékos kamatú Diákhitel2-t pedig kizárólag önköltséges képzésben részt vevők kérhetik, képzési díjuk kiegyenlítésére.

Diákhitel

Az igazgató kiemelte, hogy kutatásokat szoktak végezni arról, mire költik a hallgatók a Diákhitel1-et.

Az érintettek ötven százaléka úgy nyilatkozik, hogy nem tudott volna diplomát szerezni, ha nem vette volna fel a kölcsönt, további harminc százalékuk pedig azt mondja, hogy az egyetemi élethez szorosan kapcsolódó kiadásokra - például könyvekre, laptopra, albérletre - fordítja az igényelt összeget. Húsz százalék azt vásárol a hitelből, "amire éppen szüksége van".

Imre Zita emlékeztetett, hogy még egy hétig lehet idén Diákhitelt igényelni. Hangsúlyozta, hogy aki december 15-éig eljuttatja kérelmét a Diákhitel Központhoz, január 15-én megkapja a kért összeget. A Diákhitel1 egész félévre visszamenőleg igényelhető, így akár egy összegben 250 ezer forinthoz is hozzájuthat a hallgató.

Felhívta a figyelmet arra, hogy aki december 15. után adja le igényét, csupán márciusban juthat pénzhez. Imre Zita rohamra nem számít, érdeklődésre azonban mindenképpen, mivel úgy gondolja: vannak, akiknek most jut eszükbe, hogy lesz még váratlan kiadásuk a vizsgaidőszakban.

Az igazgató úgy látja, hogy azok, akik felveszik a Diákhitelt, jóval tudatosabban kezelik a pénzügyeiket, mint az "átlagos fiatalok". Imre Zita véleménye szerint azért érdemes igényelni a kölcsönt, mert így diákként csak a tanulással kell foglalkozni, és nyugodtan lehet koncentrálni a diplomaszerzésre. Hangsúlyozta, hogy csak akkor kell elkezdeni a visszafizetést, ha megszűnt a hallgatói jogviszony.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com