Köznevelési államtitkár: már az óvodásokat egészséges táplálkozáshoz kell szoktatni

Fontos, hogy már óvodás és kisiskolás korban tudatosan hozzászokjanak a gyerekek az egészséges, természetes, helyi alapanyagokra épülő táplálkozáshoz, és a Mintamenza program bizonyítja, hogy az egészséges étel is lehet finom - jelentette ki a köznevelésért felelős államtitkár pénteken Kecskeméten.

kkiCzunyiné Bertalan Judit a Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjaival együtt kóstolta meg a 2015. január 1-jével életbe lépő új közétkeztetési rendelet előírásainak megfelelően elkészített menüt.

Utána arról beszélt: minden otthoni vasárnapi ebéd igazolja, hogy a friss alapanyagokból, gondosan előállított étel ízletesebb és gusztusosabb is, mint a tartósítószerek tömegét tartalmazó zacskós, fagyasztott megoldások.

Hangsúlyozta, hogy a közétkeztetésben mindez nem jár feltétlenül többletköltséggel. Némi pluszt igényel ugyan az új rendelet alkalmazása, de előrelátó tervezéssel, odafigyeléssel az új előírásoknak minden tekintetben megfelelő menü hozzávalóit is össze lehet válogatni okosan, változatosan és gazdaságosan. A munkát segíti, hogy a gyermekétkeztetésre szánt források az elmúlt néhány évben jelentősen megemelkedtek.

Szólt arról is, hogy bár az egészségügyi államtitkárság által kidolgozott közétkeztetési normarendszer és a Mintamenza program nem fedi egymást, de ez utóbbi szemlélete már az alapanyagok és az elkészítés módja szempontjából is közelít a megfogalmazott célokhoz.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár közölte: a kormány célja, hogy a gyerekek egészséges, a magyar konyhához közel álló ételekhez jussanak a közétkeztetésben.

Ennek szellemében több friss gyümölcsöt és zöldséget kapnak a jövőben, és a 2015 első napjától érvényes rendelet az alacsonyabb zsírtartalmú és természetes nyersanyagokat, illetve elkészítési formákat támogatja a mesterséges formákkal szemben. Szempont az is, hogy az összetevők könnyen, lehetőleg helyben beszerezhetők és idényjellegűek legyenek.

A Mintamenza program tapasztalatairól szólva azt mondta: a fiatalabb diákok ízlését könnyebb formálni, ők nyitottabbak az újdonságok iránt. Ha a gyerekek magyarázatot kapnak rá, hogy ezek az ételek miért jobbak, akkor a nagyobbak részéről sem tapasztalható komolyabb ellenállás - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com