Lámfalussy Sándor nevét vette fel a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara

A világhírű közgazdászprofesszor, az euró egyik atyjaként ismert Lámfalussy Sándor nevét vette fel a Nyugat-magyarországi Egyetem (NymE) Közgazdaságtudományi Kara csütörtökön - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.

Az intézmény épületében, a Lámfalussy család tagjainak jelenlétében felavatták az Európai Központi Bankot (EKB) megalapító pénzügyi-gazdasági szakember emléktábláját. Emellett készíttettek Lámfalussy-emlékérmet is Soltra E. Tamás éremművésszel, ezt évente egy alkalommal adják majd át a kari tanács döntése alapján.

lam2

A közgazdaságtudományi kar idén márciusban kereste meg a Belgiumban élő Lámfalussy családot. Az özvegy és a szellemi hagyatékot kezelő Christoph Lámfalussy elfogadta a névfelvételi kérelmet.

A közleményben idézték Fábián Attilának, a kar dékánjának köszöntőjét, amely szerint a névfelvétellel vállalták, hogy méltó módon gondozzák Lámfalussy Sándor szellemi örökségét. Hozzátette: az intézményben folyó szakmai munka elismerése, hogy használhatják a professzor nevét.

Lámfalussy Sándor 1929-ben Kapuváron született, majd Sopronban volt bencés diák. 1949-ben Belgiumban telepedett le, ahol a Leuveni Katolikus Egyetemen végezte tanulmányait, ezután Oxfordban szerzett doktori címet. Az amerikai Yale Egyetemen, valamint a Leuveni Egyetemen professzorként tanított. 1976-tól a bázeli székhelyű Nemzetközi Fizetések Bankjánál dolgozott gazdasági tanácsadóként, ahol 1985-ben vezérigazgatóvá nevezték ki.

Részt vett az Európai Monetáris Unió megvalósítási tervének kidolgozásában, később az Európa Monetáris Intézet első elnökeként komoly érdemei voltak a közös európai fizetőeszköz, az euró megalkotásában és bevezetésében. Szerepet töltött be az EKB megalapításában is.

A közgazdászprofesszor munkásságát a belga király bárói címmel, a francia elnök pedig a Becsületrend parancsnoki fokozatával ismerte el.

Lámfalussy Sándor 1998-tól a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt, 2008-tól pedig a Bölcsek Tanácsának tagja. 2001-ben a Corvin-lánc kitüntetettje lett, 2004-ben a közgazdaságtudományi kar előterjesztése alapján a Nyugat-magyarországi Egyetem díszdoktorai közé fogadta. 2013-ban a Magyar Szent István Rend kitüntetést vehette át. 2015-ben hunyt el.

Az NymE karán jelenleg több mint ezer hallgatót oktatnak. A jövőben kiemelt szerepet kapnak a pénzügyi-számviteli, turisztikai és idegen nyelvű képzések.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com