Nagykanizsán megtakarítást jelent az iskolák átadása a tankerületi központnak

A képviselők tíz igen és három nem szavazattal, egy tartózkodás mellett döntöttek arról, hogy január 1-jével átadják a város köznevelési intézményeinek vagyonkezelését a Nagykanizsai Tankerületi Központnak.

Az átadás két gimnáziumot, kilenc általános iskolát, a zene- és művészeti iskolát, valamint a gyógypedagógiai intézményt érinti, továbbá 91 dolgozót. Balogh László (Fidesz-KDNP), az önkormányzati humán bizottság elnöke a közgyűlési vitában elmondta: az önkormányzati vagyont ingyenes vagyonkezelésbe adják át, az állam számára pedig a jelenlegi számítások szerint évente 440 millió forint szolidaritási adót kell fizetnie a városnak.



Ez az összeg mintegy 100 millió forinttal kevesebb, mint amennyibe a rezsit, a dologi kiadásokat, a karbantartási költségeket vagy a béreket is beleértve a város eddig kifizetett az iskoláira, tehát pénzügyi szempontból nem jár rosszul az önkormányzat.

Horváth Jácint (Demokratikus Koalíció) önkormányzati képviselő arról beszélt: nem mindegy, hogy a város közvetlenül az intézményekre fordítja a kiadásokat vagy ezt az összeget az államnak adja, mert nem tudni, hogy ez utóbbi esetben mennyit is forgat vissza a város az intézményeire.

Meglátása szerint az pedig nem derül ki az önkormányzati előterjesztésből sem, hogy az átadást követően az önkormányzat vagy az állam feladata lesz az iskolák felújítása, fejlesztése. Dénes Sándor (Fidesz-KDNP) polgármester úgy fogalmazott: a működtető dolga a karbantartás és a fejlesztés.

Hozzátette, hogy figyelemmel kísérik továbbra is az oktatási intézmények működését, hiszen mindenkinek közös érdeke, hogy gyerekeink, unokáink jól működő intézményekben tanuljanak továbbra is. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) fenntartásában lévő, de eddig az önkormányzatok által működtetett köznevelési intézmények működtetői feladatait 2017. január 1-jével átveszik a területileg illetékes tankerületi központok.

Az önkormányzatok maradnak az ingatlanok tulajdonosai, a tankerületi központok a feladatokat veszik át, a tulajdonjogot nem. Az átadás-átvételről szóló megállapodásokat helyi szinten, a tankerületi központok kötik meg az érintett önkormányzatokkal december 15-ig.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com