Nézőpont Intézet: okafogyott a tüntetéssorozat

Fodor Csaba értékelése szerint politikai szempontból egy igen komoly mozgósító erővel bíró nemzetközi hálózattal áll szemben a magyar kormánypárti szövetség.

A szakértő rámutatott: tulajdonképp két CEU-ról beszélhetünk, a Central European Universityként bejegyzett jogi személy az Egyesült Államokban egy székhelyszolgáltatóban működik, míg a Magyarországon bejegyzett Közép-európai Egyetem ténylegesen egyetemként működő jogi személy. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy azt Soros György alapította egy holland alapon keresztül és annak kamataiból működik.

  

Fodor Csaba szerint a vitát kiváltó törvénymódosítás egyáltalán nem jelenti azt, hogy a Közép-európai Egyetemnek be kellene zárnia a kapuit, az intézmény a továbbiakban is ugyanúgy tud működni, mint eddig, mindössze akkor tud amerikai diplomát is kibocsátani a magyar mellett, ha erről születik egy kormányközi egyezmény. Arról is beszélt, hogy a tüntetések során a felszólalásokban a bevándorláspárti álláspont mellett egyéb klasszikus ellenzéki témák is elhangzottak. Hozzátette: a klasszikus balliberális pártok megpróbáltak beépülni a tömegbe.

Fodor Csaba előrevetítette: amint az álláspontok tisztázódnak és egyértelművé válik, hogy a Közép-európai Egyetem továbbműködhet, valószínűleg marad a tiltakozóknak egy szűk magja, amelynek tagjai bejelentik, hogy hosszú távú politikai ambíciókkal rendelkeznek, ahogy az a korábbi hasonló tiltakozások után is megfigyelhető volt. Szerinte ezzel az ellenzék tovább osztja majd magát

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com