Palkovics: sikeres a köznevelési kerekasztal eddigi munkája

A tanácskozáson részt vevő OECD oktatási igazgatósági vezető szerint Magyarország jó úton indult el, ugyanakkor további lépéseket szorgalmazott többek között a szakoktatás javítása érdekében. Palkovics László oktatási államtitkár kifejtette: a keddi ülésen áttekintették a kerekasztal eddigi munkáját.

Összegzése szerint amit elhatároztak és elkezdtek megvalósítani, jó irányba mutat. Hozzátette: azokon a területeken, ahol gyors döntésekre volt szükség, mint például a fenntartói rendszer, a finanszírozás átalakítása, a gyerekek terhelésének csökkentése, ezek megszülettek.



Az államtitkár reményei szerint az eredmények hamarosan láthatóak lesznek. Palkovics László kiemelte: jó tanár nélkül nincs jó iskola, a pedagógusok kompetenciái határozzák meg milyen lesz az oktatási intézmény. Ezért is fektetnek kiemelt hangsúlyt a tanárképzés és továbbképzés átalakítására - jelezte.

Emellett a tartalomnak és a módszertannak is fontos szerepe van a jó oktatás megteremtésében. Hozzátette: az nem jó, ha az oktatáshoz való hozzáférés differenciált, a PISA-felmérés eredményei a családi háttérrel erős összefüggést mutatnak. Egy jó oktatási rendszernek ezt is ki kell küszöbölnie - közölte.

Fontos továbbá, hogy a fejlesztések minél korábban elinduljanak, a kötelező óvodáztatás ennek jelentős eleme. A szakképzésről szólva kiemelte: továbbra is alacsony ennek a szintje, s a gimnáziumokat preferálják. A felsőoktatásba való továbblépéshez a szükséges végzettséget ugyanakkor a szakgimnáziumokban is meg lehet szerezni - jegyezte meg.

Andreas Schleicher, az OECD oktatási igazgatóságának kiemelte: Magyarország jó úton indult el, és hosszú utat tett meg az oktatás javítása érdekében, ugyanakkor további lépésekre van szükség. Utalt a 2012-es PISA-felmérésre és elmondta: további javulás szükséges szakoktatás minőségében és a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása területén. Úgy látta: Magyarország relatíve keveset költ az oktatásra, s ilyen esetekben lényeges kérdés, hogy ezt a forrást jól költsék el.

A tanári fizetések a biztató lépések ellenére sem magasak még - jegyezte meg, és kitért a tanári szakma megerősítésének, a minőségének javításának fontosságára. Magyarország nagyot lépett a szakképzés megerősítése területén, ez összhangban áll az OECD ajánlásaival - állapította meg. Az igazgató fontosnak tartotta a vállalati szféra bevonását is, és kitért a tantervi fejlesztésekre, azok alkalmazhatóságára.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com