Tízezerrel nőtt a református hittanra járók száma egy év alatt

Nagyon komoly munkát végeztek a református lelkipásztorok és hittanoktatók a kötelezően választható hit- és erkölcstan oktatás bevezetésével: idén már 126 ezer fiatalt oktatnak hittanra, ami tízezerrel több diákot jelent, mint egy évvel korábban - mondta Ábrám Tibor főgondnok, a református zsinat oktatásügyi bizottságának tagja csütörtökön Budapesten.

mre_cimer_szines.jpg.500x500_q85A Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának ülésén Ábrám Tibor közölte: a református hittancsoportok száma immár 13 204, ami 2009-cel több az előző évinél.

Papp Kornél, a zsinati oktatásügyi irodájának vezetője kiemelte: április 28-án esedékes a 2014-2015-ös tanévre az általános iskolai beiratkozás az első osztályba, és ez a hittanra jelentkezés időpontja is. A beiratkozás után három nappal közölnie kell a Kliknek az illetékes egyházközséggel, hogy hány református hittanos lesz, ami most május 7-re lesz várható, ezután pedig kialakítják a csoportokat.

Hozzátette: a negyedikesek jelentkezését az ötödik évfolyamban induló hit- és erkölcstan oktatásra előrehozták áprilisra, júliusra pedig a zsinati oktatásügyi irodának valamennyi létszámot meg kell kapnia az egyházközségektől.
Megemlítette: tavaly kaotikus volt a hittankönyvek diákokhoz való érkezése, aminek a rendszer szabályozatlansága volt az oka. Rámutatott: a hit- és erkölcstan könyvek rendelési határideje nem április 30., mert ezeket a könyveket nem az állami fenntartó rendeli, hanem az MRE.

Mint mondta, két út áll az egyház előtt: az állami támogatást az MRE folyósítja az egyházközségeknek és ők rendelik meg a Kálvin Kiadótól, de az állami támogatás nem fedezi a tankönyvek és a feladatkönyvek költségeit, 21 millió forint hiányzik. A másik megoldás az, hogy központi lesz a hittankönyv rendelése és az egyházközségeknél tankönyvbázisok jönnek létre.

Véleménye szerint megoldható lenne, hogy az éves rendelésekkel, az amortizált könyvek pótlásaival évi nyolcmillió forintos egyházi forrásból minden református hittanosnak ingyenes tankönyvet biztosítsanak.
Közölte: a hittanoktatásban 726 lelkipásztor vesz részt, akik illetménykiegészítést kapnak, rajtuk kívül pedig 180 világi hittanoktatóval kötöttek megbízási szerződést.

Megemlítette, hogy összesen mintegy 1200 hittanoktatóra számítottak az idei tanévben, de a végleges szám ez alatt van. A következő tanévben várhatóan emelkedik majd a hittanoktatók száma 100-200 fővel - fűzte hozzá.
Utalt arra: az iskolák pályázatait szinte kizárólag az állami intézményekre szabták, egyúttal reményét fejezte ki, hogy "az új köznevelési államtitkár az észrevételeiket könnyebben meg fogja hallani". Elmondta: tornaterem pályázatokra 10 milliárdos keretet hirdetett meg a kormány, de ez jelenleg javarészt szintén csak az állami iskolákat érinti.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com