Orbán Viktor új védelmi vonalat tartalmazó vészforgatókönyvet javasol

Egy új európai védelmi vonal kijelölését tartalmazó vészforgatókönyv kidolgozását javasolta Orbán Viktor miniszterelnök a szombati bécsi migrációs csúcson arra az esetre, ha bármilyen okból ellehetetlenülne az Európai Unió és Törökország közötti megállapodás.Orbán ViktorA magyar kormányfő a tanácskozás után tartott sajtótájékoztatóján sikerként értékelte, hogy a részvevők egyetértettek: a migránsok nyugat-balkáni útvonalát továbbra is zárva kell tartani. Orbán Viktor szerint ugyanakkor kudarcnak tekinthető, hogy nem kaptak választ arra, Görögország mikortól lesz képes lezárni déli határát.

Kiemelte, ez felveti annak kérdését, hogy akkor hol van Európa azon külső határa, amely még megvédhető. A magyar miniszterelnök szerint egyesek erre azt a választ adják, hogy nincs szükség ilyen védelemre, mert a török-EU megállapodás nem engedi megismétlődni az egy évvel ezelőtt történteket.

Ezzel számban mások, köztük Magyarország úgy gondolják, szükség van egy vészforgatókönyvre, mivel nem lehet kizárólag ebben a megállapodásban bízni, például azért sem, mert Törökországban nemrég puccsot kíséreltek meg - fejtette ki Orbán Viktor. A migránsok megindulásakor már késő lesz kapkodni - tette hozzá.

A miniszterelnök tájékoztatása szerint a részvevők nem jutottak egyezségre javaslatáról, ezért további tanácskozásokra lesz szükség.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Soros György reménysége Trump bukása

Soros György reménysége Trump bukása

Davosban a szabadkőműves szerű konferencián fejtette ki véleményét a magyarok szégyene.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

2017-es felújításokra százötven milliárd

2017-es felújításokra százötven milliárd

Útfelújítási program

Budapest közepén a jegesen zajló Dunából új sziget emelkedett ki

Budapest közepén a jegesen zajló Dunából új sziget emelkedett ki

Geológiai látványosság Budapesten

Ezek a változások lesznek a magyar közutakon a sebességhatároknál!

Ezek a változások lesznek a magyar közutakon a sebességhatároknál!

Több fontos főúton és autópályán lassabban autózhatunk!

Jeges Balatonba esett házaspárt mentett ki két bátor fiú

Jeges Balatonba esett házaspárt mentett ki két bátor fiú

Életmentő kitüntetést kérnek arra a két fiatal fiúra, aki kihúztak egy házaspárt a jeges Balatonból.


Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító eset történt Vecsésen, ahol egy kisgyerek sírjáról loptak tárgyakat.

Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Munkagödröt talán ettől jobban el sem lehet keríteni, mégis megtalálta a részeg sofőr, aki bele is zúgott.

Budapesten található az ország első JÉGFOLYOSÓJA

Budapesten található az ország első JÉGFOLYOSÓJA

Különleges jégpálya a 21. kerületben

Gazdái hagyták halálra fagyni a láncra kötött kutyát Kállón – fotó 18+

Gazdái hagyták halálra fagyni a láncra kötött kutyát Kállón – fotó 18+

Sokkoló eset borzolja a jóérzésű és állatszerető emberek kedélyeit, amely Nógrádban történt.

http://ujhazak.com