Őrizetbe vettek egy ózdi uzsorást

Őrizetbe vettek a rendőrök egy ózdi férfit, aki a gyanú szerint uzsorakamatra adott kölcsönöket nehéz sorsú embereknek - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-nek.policeDobi Tamás kifejtette: zsarolás bűntett és más bűncselekmények gyanúja miatt indított eljárást az ózdi rendőrkapitányság egy 46 éves helyi férfi ellen, akit szerdán fogtak el.A nyomozás adatai szerint a gyanúsított több embernek készpénzt és élelmiszert adott kölcsön, és azért cserébe a sértettek rászorultságát kihasználva aránytalan mértékű ellenszolgáltatást várt el.

Az irreálisan magas kamatokat törleszteni nem tudó adósokat megfenyegette - ismertette a szóvivő.A férfit a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását - tette hozzá Dobi Tamás.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


2017-es felújításokra százötven milliárd

2017-es felújításokra százötven milliárd

Útfelújítási program

Budapest közepén a jegesen zajló Dunából új sziget emelkedett ki

Budapest közepén a jegesen zajló Dunából új sziget emelkedett ki

Geológiai látványosság Budapesten

Ezek a változások lesznek a magyar közutakon a sebességhatároknál!

Ezek a változások lesznek a magyar közutakon a sebességhatároknál!

Több fontos főúton és autópályán lassabban autózhatunk!

Jeges Balatonba esett házaspárt mentett ki két bátor fiú

Jeges Balatonba esett házaspárt mentett ki két bátor fiú

Életmentő kitüntetést kérnek arra a két fiatal fiúra, aki kihúztak egy házaspárt a jeges Balatonból.

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító eset történt Vecsésen, ahol egy kisgyerek sírjáról loptak tárgyakat.

Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Munkagödröt talán ettől jobban el sem lehet keríteni, mégis megtalálta a részeg sofőr, aki bele is zúgott.


Budapesten található az ország első JÉGFOLYOSÓJA

Budapesten található az ország első JÉGFOLYOSÓJA

Különleges jégpálya a 21. kerületben

Gazdái hagyták halálra fagyni a láncra kötött kutyát Kállón – fotó 18+

Gazdái hagyták halálra fagyni a láncra kötött kutyát Kállón – fotó 18+

Sokkoló eset borzolja a jóérzésű és állatszerető emberek kedélyeit, amely Nógrádban történt.

Kézműves pékmester nyilatkozott arról, hogy miért rossz a kenyér!

Kézműves pékmester nyilatkozott arról, hogy miért rossz a kenyér!

A régebbiek jól tudják, hogy nem ilyen a kenyér, amit manapság vásárolunk – nem is kenyér!

16 ezerre büntette meg az ellenőr a halmozottan sérült fiút

16 ezerre büntette meg az ellenőr a halmozottan sérült fiút

Egy halmozottan sérült fiút megbüntettek az ellenőrök a buszon a személyije miatt.

http://ujhazak.com